Schirilla: A hideg víz férfiasít

Ismét jeges vízbe merült Schirilla György – ezúttal Hatvanban, a Zagyva patakon vágtak léket a merüléshez. A sportoló ezúttal futással melegített be a téli fürdőre.

  • 2017. január 15., vasárnap 18:00
Vágólapra másolva!

A nemzet rozmárjának becézett Schirilla György idén is belecsobbant egy jeges patakba. Hatvannál a Zagyva patak jegén törtek léket. A fagypontközeli vízben körülbelül 10 percet töltött a sportoló.

A jeges fürdőhöz most egy önkéntes is csatlakozott.

A jeges fürdések hagyományát Schirilla György édesapja, a hosszútávúszó és extrémsportoló indította el 1957-ben a Duna átúszásával.

„Amikor ’99-ben átvettem a műfajt apukámtól, mert ő meghalt, akkor megmondom őszintén, körülbelül olyan fél percet tudtam ebben a vízben lenni, és azt hittem, hogy azonnal meghalok” – mesélte Schirilla.

A különleges teljesítmény sokakat a Zagyvához vonzott.

Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a jeges fürdő halálos is lehet. „Több szempontból is veszélyes egy ilyen jég közé történő lemerülés. Egyrészt a test a hő hatására ilyenkor különböző érrendszeri anomáliák jöhetnek elő, ami kapcsán egy kihűlés közeli állapot nagyon könnyen el tud jutni. Úgy gondolom, hogy itt a Schirilla úrnak megvan a megfelelő technikája ahhoz, hogy ezt el tudta kerülni” – közölte a Hír TV-vel Szabó László, a hatvani mentőállomás vezetője.

Európában Schirilla György tartja a Guinness-rekordot azzal, hogy 26 percig képes a jeges vízben tartózkodni.