Szigetvári: Botka Lászlónak is érdeke a vita

Botka Lászlónak is az az érdeke, hogy versenyben dőljön el a miniszterelnök-jelöltség, és a jelöltek vitázzanak egymással – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Szigetvári Viktor.

  • 2017. január 25., szerda 21:10
Vágólapra másolva!

Az Együtt elnöke szerint egy méltányos vita az MSZP 2018-as győzelmi esélyeihez is hozzájárulhat. Azzal, hogy Botkát megnevezte, közelebb lépett ehhez az állapothoz Szigetvári Viktor szerint. Az Együtt szerint egyéni választókerületekben egy-egy ellenzéki jelöltet kell állítani a Fidesszel és a Jobbikkal szemben, akár az LMP-re is kiterjesztve az együttműködést, de közös lista nem kell. Így biztosan lesz egy saját listája az Együttnek is 2018-ban.

„A Fidesszel és a Jobbikkal szemben minden egyéni választókerületben Fehérgyarmattól Budapestig egy-egy jelölt menjen szembe. A külön lista lehetővé teszi azt, hogy az Együtt partnerségben a civilekkel és más pártokhoz tartozó emberekkel begyűjtse azokat a kormányváltó szavazókat, akik nem kívánnak egy MSZP–DK-listára szavazni. Egyébként, hogy a beszélgetésünk elejére utaljak, szerintem Botka Lászlónak is az az érdeke, mert ekkor lesz kormánytöbbség, és ha megtudunk állapodni valami koalíciós megállapodásban, akár őt is tudja támogatni természetesen” – fejtette ki Szigetvári Viktor.

Tekintse meg a teljes interjút: