
Az LMP elnökségi tagja ezért nyilvános vitára hívta ki Völner Pált. A város fideszes képviselője adásunk után közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaz:
„Egyetértek Önnel abban, hogy a szovjet hadsereg 1945-ben nem felszabadítóként, hanem megszállóként érkezett Magyarországra. Ezt kimondja Magyarország Alaptörvénye is – amelyet az Ön pártja nem szavazott meg. Mindezek mellett szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az említett eseményen az I. világháborús áldozatok emlékművénél mondtam beszédet és koszorúztam, továbbá arra, hogy a beszédemben is a cári Oroszország, Olaszország és Szerbia hadifoglyait említettem.”
Ungár Péter szerint ironikus, hogy éppen Orbán Viktor kormánya idején történik mindez.
„Az egy elég parodisztikus dolog, hogy Orbán Viktor, aki úgy kezdte a politikai pályáját, hogy ezt a Vörös Hadsereget parancsolta ki az országból, most az ő kormányának a tagja, az ő pártjának a tagja Béke Angyalai néven egy hősi emlékművet állít ugyanezen katonáknak. Én szerintem ezt a Fidesz nem tudja megmagyarázni. Ez onnan is látszik, hogy nem sikerült ma eljönniük erre a vitára. Én várom Völner Pált, hogy ütköztesse velem az álláspontját, kihívtam mai nap nyilvános vitára, és mondja el, hogy ő szerinte miért volt rendben az, hogy a Vörös Hadseregnek egy ilyen hősi emlékművet állítottak” – fejtette ki Ungár Péter.
Tekintse meg a teljes interjút:














