Városokba menekülnek a vízimadarak a fagyok miatt

Egyre nagyobb számban jelennek meg városokban a védett vízimadarak, mivel a befagyott tavaknál nem találnak élelmet. Veszprémben, a Séd völgyében nyolc fokozottan védett nagykócsag és néhány szürke gém is telel. Még az emberek közelségétől sem riadnak meg, néhány méteres távolságra meg lehet őket közelíteni.

  • 2017. január 26., csütörtök 10:42
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetek hideg időjárása miatt országszerte befagytak a tavak. Azok a vízimadarak, amelyek nem költöztek el a hideg hónapokra, most nem találnak élelmet, ezért bemerészkednek a városokba. Veszprémben, a Séd völgyében az állatkert dolgozói vették észre a nagykócsagokat.

„Ma reggel is megfigyeltünk nyolc nagykócsagot, hihetetlen élmény volt. Láthattuk, ahogy éppen halra vadásznak, érdemes másnak is kisétálni ide, és ha szerencséje van, láthatja őket lakmározni a Séd-parton” – mondta el Koloszár Anita.

A szakemberek szerint a Kis-Balatonról érkezhettek, mert ott nem találtak élelmet. A Séd patak sebes folyása miatt az extrém hidegben sem fagyott be, kisebb halak és siklók élnek benne. Ezekre vadásznak a kócsagok.

„Európának az egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb élőhelye, nagykócsag-élőhelye Magyarországon van. Alapvetően a Kis-Balatonon és környékén, a Tisza-tónál élnek, de láttak a Velencei-tónál is már madarakat és a Fertő tavaknál is előfordul. Veszprémben nem jellemző. Szerencsénk van ezzel a hideg téllel, mert úgy látszik, hogy ennek köszönhetően megjelentek itt” – mondta Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója.

A nagykócsag fokozottan védett gázlómadár, a 19. században szinte teljesen kiirtották Magyarországon. Az állományt 1924 óta őrzik, és most már a magyar természetvédelem címermadara.