Voldemort-ügy: A DK újabb vizsgálatot követel

Újabb vizsgálatot követel a Demokratikus Koalíció a fideszes Mengyi Roland ügyében – jelentette be a párt alelnöke. Varju László a 24.hu-ra hivatkozva azt mondta: a korrupciós ügybe keveredett képviselő felesége 40 millió forintot bukott a Hungária Értékpapír Zrt. csődjével.

  • 2017. január 18., szerda 18:15
Vágólapra másolva!

Mengyi Ramóna a rendőrségen később családi megtakarításként beszélt a pénzről, a DK alelnöke szerint azonban Mengyi vagyonnyilatkozataiban nem szerepel ilyen nagyságrendű összeg.

A fideszes képviselő ellen még tavaly indult eljárás befolyással való üzérkedés, valamint költségvetési csalás kísérletének gyanújával, miután a 168 Óra megírta, hogy kenőpénzért cserébe szervezhetett uniós pályázatokat.