
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint áprilisban született a legtöbb csecsemő, ekkor hétezer újszülött jött a világra. Az adat majdnem 10 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A halálozások száma csökkent, így összességében tovább mérséklődött a népességfogyás üteme.
A növekvő születésszám a gyed emelésének és a gyed extra bevezetésének is köszönhető Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt miniszteri biztosa szerint. A területért felelős szakember szerint többen vállaltak úgy gyermeket, hogy később visszatérnek dolgozni.
– Egyre több olyan anyukának született babája az elmúlt évben, aki korábban foglalkoztatott volt. Tehát egyre többen, egyre több család merte meghozni azt a döntést, hogy a munkája időszakos felfüggesztésére vállalkozik azért, hogy jöjjön a baba – mondta Szalai Piroska.
Továbbiak a témában
3 perc Ha a miniszterelnök utólag értesül fontos ügyekről, akkor pontosan ki tartja kézben a kormányzást?
1 perc Információhiány vagy politikai káosz, erről csapnak össze a Komment vendégei
2 perc 









