
„Amikor megnyertük a választást, akkor még az volt a fejünkben, hogy csak egy igazán nagy fontos célra kell összpontosítanunk, ez pedig a bérből és fizetésből élők anyagi biztonságának a megerősítése” – mondta Orbán Viktor. Nyugodtabb időkre számított a kormányfő a választások után, mint ami következett. Orbán Viktor szerint az elmúlt hónapokat az orosz–ukrán konfliktus határozta meg, Magyarország frontország lett. Egy olyan új korszak kezdődött, amelyben Amerika az energia és a kereskedelem területén is saját érdekeit próbálja érvényesíteni, és már nem csak beavatkozik egy ország belügyeibe, de aktív és cselekvő részese a közép-európai országok belpolitikai életének. „Úgy érzékelem a helyzetet, hogy bennünket bele akarnak rángatni egy olyan konfliktusba, amiből mi csak rosszul jöhetünk ki. Az Egyesült Államok és Oroszország között hidegháborús hangulat kezd kialakulni, és mi ebben nem akarunk részt venni. 26 éves koromig éltem hidegháborús körülmények közepette, tudom, hogy az mit jelent. Tudom, mit jelent a feszültség, hogy mit jelentenek a falak, kerítések, tudom, mit jelent a gyanakvás. Nem szeretném, ha a következő magyar nemzedékeknek is hasonló élményben lenne részük. Ezért nekünk ebből a konfliktusból ki kell maradni” – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy látja, egy új korszak kezdődött, amikor Amerika már nemcsak beavatkozik egy ország belügyeibe, de aktív és cselekvő részese a közép-európai országok belpolitikai életének.
Az amerikai korrupciós vádakat fedőtörténetnek tartja a miniszterelnök. Szerinte a kitiltási ügy tipikus titkosszolgálati akció. André Goodfriend ideiglenes ügyvivő kitiltását nem tervezi a kormány, de azt igen, hogy minden támadásra méltó választ ad. „Arról van szó, hogy az Egyesült Államoknak új keletű érdekei lettek ebben a kérdésben. Befolyást akar szerezni, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. Ezt onnan lehet tudni, hogy amikor konkrétumokat követelünk, amikor bírósági eljárást indítunk, amikor azt mondjuk, hogy tegyék már ki a lapokat az asztalra, kerüljön tiszta víz a pohárba, akkor valahogy ez sohasem történik meg. Ez tipikus titkosszolgálati akciónak a kísérőjelensége.”
A miniszterelnök a párton belüli vitáknak nem tulajdonít nagy jelentőséget. Szerinte nem elsősorban ellentétekről, hanem inkább generációs különbségekről van szó. A fiatalabb politikusgenerációnak pedig időt és bizalmat szavaz.
„Van egy feltörekvő nemzedék. Ez nem csak a politikában, az egész országra igaz. Minden területen látjuk a gazdaságban, kultúrában, szellemi életben is, és ezeket a fiatalokat támogatni kell, mert tehetségesek, felkészültek, rengeteget tudnak dolgozni, szorgalmasak – és ami a mi szakmánkban a legfontosabb, bátornak kell lenni. Ezek bátor fiúk, és ráadásul szeretik a hazájukat, hazafiak, a szó klasszikus értelmében, és hagyni kell őket dolgozni. Tehát egyelőre inkább mindenkit bátorítanék, és nem cserélnék.” A miniszterelnök azt mondta: a következő években a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítése a kormány célja, ennek eszköze a pedagógusok béremelésének folytatása, de a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetése is.
„Úgy képzelem el a következő négy évet, hogy azokra kell összpontosítanunk, akik a létra alsóbb fokain állnak ma, és ahhoz kell segítséget nyújtani, hogy a létra alsóbb fokairól minden évben egy-egy lépcsőfokkal feljebb juthassanak, feljebb kapaszkodhassanak. Az emberek erőfeszítésének legyen értelme” – tette hozzá Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a kormány azzal tesz a legtöbbet a szegénység visszaszorításáért, hogy munkahelyeket teremt.
A különadókról Orbán Viktor azt mondta: továbbra is az a cél, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen, és ha ez megtörténik, akkor a parlament dönthet arról a szakemberek javaslata alapján, hogy mely adófajtákat érdemes csökkenteni.













