Tarthatatlan a helyzet Budapesten

Drámaian romló közbiztonság a Fővárosban, több rendőri jelenlétre lenne szükség.

Vágólapra másolva!

Már teljes egyetértés mutatkozik a budapesti polgármesterek között abban, hogy tarthatatlan a fővárosi közbiztonság helyzete. Mindehhez hozzájárult a palackozás, illetve a kristályt használó drogosok száma is, ugyanakkor a kormányzat nem tűnik partnernek abban, hogy elősegítse a megoldást.

Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője több javaslatot is említett, amelyek azonban nem kaptak eddig többséget a Fővárosi Közgyűlésben. 

Mint elmondta, azt szerették volna elérni, hogy legyen Budapesten húsz százalékkal több rendőr, hiszen ahol több a rendőri, rendészeti jelenlét, ott igazolhatóan csökken az incidensek száma. A fővárosi közgyűlésben a Tisza Párt képviselői azonban nem voltak partnerek ebben, elbagatellizálják a problémát – számolt be róla Gulyás Gergely Kristóf.

Egy korábbi, még Tarlós István polgármestersége idején rendszeresített gyakorlat szerint rendszeres volt a rendész-rendőr párosok feltűnése a fővárosi a csomópontokon. Ezt a jól működő gyakorlatot is szeretnék újra rendszeresíteni, de ebben sem voltak partnerek a tiszás képviselők.

Ugyancsak ellenezték a tiszások azt is, hogy a budapestiek biztonságáért a testi épségüket kockáztató járőrök húsz százalékos fizetésemelést kapjanak. 

Az esti időszakban kevesebbet használt aluljárók lezárása mellett ugyan korábban kialakult egy többség, ám végül innen is kihátráltak a tiszás képviselők.

Gulyás Gergely Kristóf leszögezte, az lenne a legfontosabb, hogy a budapestiek nagyobb biztonságban legyenek a fővárosi közterületeken, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan.