NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Volt jobbikosok szerint gyurcsányi útra lépett a Jobbik

Volt jobbikosok szerint gyurcsányi útra lépett a Jobbik

Kiüresedett párt lett a Jobbik - így reagált a Hír TV-nek az egykori jobbikos Morvai Krisztina, a Figyelő által közzétett hangfelvételre, amelyben arról beszél két jobbikos, hogy hitelteleníteni kell a kilépőket, és hogy azt kell kommunikálni, hogy többen léptek be, mint ahányan ki. Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke pedig azt írta ki Facebook-oldalára, hogy a Jobbik eltanulta Gyurcsánytól, hogyan hazudjon reggel, délben, meg este.

  • 2018. szeptember 30., vasárnap 16:20
Vágólapra másolva!

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom egy egységes, stabil és növekedő párt ma Magyarországon” – a párt frakcióvezetője a szombati pártkongresszus után cáfolta, hogy Vona Gábor visszavonulása és a Mi Hazánk Mozgalom megalakulása gyengítette volna a Jobbikot.

„A mai kongresszuson a regisztráltak több, mint 85 százaléka jelent meg. Telt házas rendezvényt tartottunk ma, több, mint ötszáz delegált képviseltette magát a kongresszusunkon” – mondta Gyöngyösi Márton.

A kongresszuson meghirdették a nemzeti ellenállást szabadság, igazságosság, biztonság jelszavakkal. Kiáltványukban azt írják, hogy a Jobbik rendszert váltani akaró, semmilyen alkut nem kötő nemzeti ellenállás.

„Olyanokat is lehetne, hogy megszólaltatni egy-két embert, aki ismertebb, vagy nem ismertebb, hogy pont most lép be, most kezd bízni a Jobbikban” – a Jobbik egyik vezetőségi üléséről tett közzé hangfelvételt a Figyelő. A felvételen Farkas Gergely, a párt országgyűlési képviselője és Z. Kárpát Dániel alelnök arról beszél, hogy azt kell kommunikálni, hogy többen léptek be a Jobbikba, mint ahányan ki, a kilépőket pedig hitelteleníteni kell. A politikus a Hír TV kérdésére azt válaszolta: a Jobbikból kilépő, de a mandátumukat vissza nem adó tagokról beszélt.

„Az a vita arról szólt, hogy ezeknek az embereknek a személyes sztoriját ildomos-e megosztani a szélesebb nyilvánossággal vagy sem. Én szeretnék egyetlen kulcsmondatot ebből a felvételből kiemelni, amit én magam mondtam: hogy nem teljes valóságalappal bíró, vagy nem hihető híresztelést terjeszteni nem ildomos, tehát teljesen egyértelmű volt a vonalvezetés” – mondta Z. Kárpát Dániel.

A volt jobbikos, EP képviselő a Hír TV-nek, hogy szerinte a Jobbik kiüresedett párt lett.

„Hogy lehetett annyira kiüresedni a politikai tartalmat illetően, hogy arra szorul rá egy párt, hogy arról tanácskozzon, hogy lehet manipulatív és hazug eszközökkel az belőlük kivált másik nemzeti radiális pártot – de most már az ami igazán nemzeti radikális párt, hiszen a Jobbik most már erősen balliberális irányba tolódott – gyalázni, és lejáratni” – mondta Morvai Krisztina.

Gaudi-Nagy Tamás szerint a párt a gyurcsányi útra lépett. „Azt a mélyrepülést és tulajdonképpen önfelszámolást folytatják, ami sajnálatos módon az elmúlt években elindult. Ennek most már lényegében egy olyan formáját látjuk magunk előtt, ezzel a bizonyos ellenállás nyilatkozattal, vagy kiáltvánnyal, hogy gyakorlatilag lényegében Gyurcsánnyal kerülnek egy platformra, azzal a nemzetáruló, nemzetvesztő, szemfényvesztő Gyurcsánnyal, aki valódi ellensége a nemzetnek. És ezt tulajdonképpen teljes egészében hitelteleníti mindazokat a féligazságokat, és hát persze jelentős mértékben csúsztatásokat, amelyek ebben a kiáltványban szerepelnek” – fejtette ki a párt volt országgyűlési képviselője.

Novák Előd a Facebook-oldalán azt írta: a Jobbik eltanulta Gyurcsánytól, hogyan hazudjon reggel, délben, meg este. És már nem is szégyellik kimondani az olykor általuk is hihetetlennek minősített hazudozást.