NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
PestiSrácok: Gyűlölködő agitációs levélben lázították az uniós politikusokat Trócsányi ellen

PestiSrácok: Gyűlölködő agitációs levélben lázították az uniós politikusokat Trócsányi ellen

Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció alacsony minőségű, demagóg frázisokat puffogtató kottájából játszott tegnap a Trócsányi László biztosjelöltet elgáncsoló Európai Parlament jogi szakbizottsága (JURI), a korábbi igazságügyi miniszter esetében a grémium ugyanis azok után állapította meg az összeférhetetlenséget, miután kézhez kapták a DK EP-képviselőinek négyoldalas Trócsányi-sározó, gyűlölködő, és lázító levelét, amelyben Dobrev Kláráék Trócsányi leszavazását követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőknek – tudta meg a PestiSrácok.hu.

  • 2019. szeptember 27., péntek 19:39
Vágólapra másolva!

A portál úgy tudja, a DK két nappal a szakbizottsági ülés előtt, kedden küldte szét az EP-képviselők között a Trócsányi-ellenes, Magyarországot is vastagon áztató négyoldalas angol nyelvű levelét, amelyben ugyanazok a vádpontok olvashatók, mint amiket a bizottság tegnap Trócsányi László, a magyar kormány és hazánk fejére olvasott. A PestiSrácok.hu a DK feljelentő agitációs iratát is megszerezte, amely újabb tökéletes látlelet arról, hogyan áskálódik hazánk ellen az ellenzék, és a magyar balliberális EP-képviselők hogyan árulják a hazát Brüsszelben.

Az ítéletnek is beillő vádaskodó DK-s levélnek már az első bekezdésében az olvasható, hogy

A PestiSrácok közlése szerint a nagy DK-s áskálódók és uszítók a levélben olyan nyilvánvaló hazugságokkal is teletömik az uniós képviselők fejét, mint hogy Orbán Viktor és Trócsányi László orosz biztonsági érdekeket szolgál, Vlagyimir Putyin orosz elnököt szolgálják, a világ autokratikus vezetőihez kötődnek, ráadásul “exportálják az illiberalizmust a Nyugat-Balkánra”. Ezek után a DK azt az ütőkártyát is előhúzza, amelyre ugranak a bevándorláspárti uniós politikusok.

A DK-s írásban természetesen a Magyar Tudományos Akadémia ügye is megjelenik Trócsányi Lászlóval kapcsolatban, úgy, mint aki “lerombolta az akadémiai szabadságot”.

– uszít a DK.

Hogy Dobrev Kláráék levele mennyire ért célt az bizonyítja, hogy a jogi bizottság tegnapi ülésén a képviselők ugyanazt az érvet hozták fel Trócsányi László ellen, mint amire a DK-s iromány is felhívta a figyelmüket, nevezetesen hogy Trócsányi kinevezése etikai szempontból is problematikus, mert a korábbi miniszter ügyvédi irodája, a Nagy & Trócsányi “állami szerződések kedvezményezettje”. Megírtuk, az Európai Parlament jogi szakbizottságának (JURI) tegnap nem tetszett, hogy az ügyvédi iroda 2018. szeptember 25-én keretszerződést kötött Magyarország képviseletére abban a perben, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét, és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva. Pikáns, hogy a DK-sok már kedden ugyanerre hívták fel az uniós képviselők figyelmét amikor azt írták: “Trócsányi ügyvédi irodája a magyar államot képviselete az Ausztria által a paksi atomerőműnek nyújtott támogatással összefüggésben indított jogi folyamatban, amelyet Vlagyimir Putyin Oroszországa finanszíroz”.

A PestiSrácok.hu birtokában lévő DK-s levél újabb bizonyíték arra, hogy külföldön milyen aknamunkát végez az ellenzék Orbán Viktor, a magyar kormány és Magyarország ellen, és hogy hogyan próbálják nemzetközi segítséggel megbuktatni az Orbán-kormányt.

FRISSÍTVE

A cikk megjelenése után a brüsszeli Politico arról írt, hogy a JURI-bizottság négy pontban sorolta aggályait Trócsányi Lászlóval kapcsolatban, és mily meglepő, mind a 4 pont megtalálható és olvasható a DK feljelentő levelében. Eszerint a szakbizottság kritika és kérdés, ellenvetés nélkül átvette a DK vádjait, és azokat használta fel Trócsányi László ellen. Íme a négy pont, amely teljesen egybecseng a DK képviselőknek írt levelével.

  • 1. A Politico szerint a bizottság arra hivatkozott, hogy egyértelmű Trócsányi László kapcsolata a Nagy & Trócsányi ügyvédi irodával. A DK már a levelében egyértelműsítette: Trócsányi tulajdonosként is részt vett a Nagy & Trócsányi ügyvédi iroda munkájában.
  • 2. JURI-bizottság: Aggályosak Trócsányi László orosz kapcsolatai, különös tekintettel arra az ügyre, mikor az amerikai kormány kérésének dacára Oroszországnak adtak ki két orosz fegyverkereskedőt, egyiküket később szabadon is engedték.
  • 3. JURI-bizottság: Trócsányi igazságügyi miniszterként szerepet játszott abban, hogy 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda Paks II-vel kapcsolatos megrendelést kapjon.
  • 4. A JURI-bizottság negyedik pontja is az ügyvédi irodára vonatkozott, amelyet részletesen tárgyaltak Dobrevék a képviselőknek küldött levelükben.

A JURI-bizottság tehát egyértelműen felült a DK keddi agitációjának.

PestiSrácok