

Kifejezetten káros a koronavírus-védőoltás ellen bizalmatlanságot kelteni - így reagált a kormánypártok kommunikációs igazgatója arra, hogy a DK-s fővárosi polgármesterek csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltanának. Az operatív törzs közleményében azt írta: hazánkban eddig is, és ezután is csak biztonságos és hatásos vakcinákat alkalmaznak.
"Minél hamarabb kell, minél több embert beoltani. Ezt viszont nem lehet felelőtlenül, a kormány által kitudja honnan összemutyizott vakcinával megtenni."
Így bírálták a kormány oltóanyag beszerzését a Gyurcsány-párt fővárosi polgármesterei vasárnapi közös sajtótájékoztatójukon. A DK-s politikusok azt követelik a kormánytól, hogy kizárólag az európai szakhatóság által jóváhagyott oltóanyagot használják az általuk vezetett városrészekben. Ezzel szemben egy nappal korábban, szombaton a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében még arra biztatott mindenkit, hogy mindenképp oltassa be magát.
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalásában már finomított mondandóján. Szerinte az ellenzék nem oltásellenes, és ők is csak elővigyázatosságból ragaszkodnak az Európai Gyógyszerügynökség engedélyéhez.
A járvány- és a veszélyhelyzet végét csak megfelelő szintű átoltottsággal lehet elérni, ezért az oltás ellen bizalmatlanságot, hangulatot kelteni kifejezetten káros - reagált a DK-s polgármesterek kijelentésére a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Magyarországon eddig is, és ezután is csak biztonságos és hatásos vakcinákat alkalmaznak, amelyekkel több más országban is oltanak
- szögezte le híradónknak küldött közleményében az operatív törzs. Azt írták, egyre többen ismerik fel, hogy ezt a járványt csak a védőoltással lehet megfékezni. Hozzátették:
HírTV