Márki-Zay életveszélyes hazugságai és hajmeresztő ferdítései a háborúval kapcsolatban

Abszurd, képtelen hazugságok sorozatával próbálja támadni a kormányt Márki-Zay Péter az orosz–ukrán háború miatt. Gyurcsány jelöltje – miközben magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába – nevetséges módon Orbán Viktort nevezte egyszemélyi felelősnek a háborúért. A Mediaworks Hírcentruma az Origón megjelent összeállításában szembesíti Márki-Zayt a valósággal.

  • 2022. március 01., kedd 10:09
Vágólapra másolva!

A baloldal jelöltje az utóbbi napokban olyan kijelentéseket tett, amelyek egyrészt nem felelnek meg a valóságnak, másrészt rendkívül veszélyesek Magyarország biztonságára. A magyar kormány lejáratását célzó megdöbbentő nyilatkozatok közül is kiemelkedik az a múlt vasárnapi Facebook-videó, amelyben Márki-Zay Péter úgy fogalmazott:

Az első látásra is abszurd állítását ráadásul egy másik teljesen alaptalan kijelentéssel próbálta igazolni, nevezetesen azzal, hogy

Márki-Zay Péter nemzetközi politikában való tájékozatlanságát is mutatja ez a mondata, hiszen a NATO vezetői, vagy akár az Egyesült Államok, akár az Európai Unió döntéshozói eddig komolyan fel sem vetették Ukrajna csatlakozását az észak-atlanti szövetségbe. A 2008-as bukaresti csúcstalálkozó zárónyilatkozata csupán azt mondta ki, hogy „Grúzia és Ukrajna egy nap a NATO tagja lesz” – de ennek sem határidejét, sem módját nem rögzítette – emlékeztet a Mediaworks Hírcentrum az Origón megjelent cikkében.

Ez a helyzet azóta sem változott, nincs napirenden az ukrán csatlakozás, csupán jövőbeli lehetőségként beszélnek róla (a grúz pedig végképp nincs, hiszen az országnak azóta oroszbarát kormánya van).

Február közepén Olaf Scholz német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy „az ukrán szövetségi tagság kérdése gyakorlatilag nincs terítéken”.

A baloldal nekirontott a kárpátaljai magyaroknak

A baloldali jelölt a fent idézett videóban a kárpátaljai magyaroknak is nekitámadt. Ahogyan korábban Gyurcsány Ferenc támadta azt, hogy a magyar állampolgár kárpátaljai magyarok is részt vesznek a magyarországi országgyűlési választásokon, most Márki-Zay is hazug vádakkal támadta őket: „Az is tény, hogy míg korábban át kellett jönniük a határon, aznap [a választás napján] és a lakhatatlan ingatlanba bejelentkezett kétszáz egyikeként leadták a szavazatukat a Fideszre. Most nem kell átjönni, mert már itt vannak. Tehát hogy azok, akik átjöttek hatvanezren, azok jelentős része szerintem magyar szavazópolgár, tehát ők valamivel könnyebben fognak tudni szavazni. Ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar inkább orosz párti lehetett, a Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük.”

Tehát azt, hogy a kárpátaljai magyar honfitársaink életveszélyben vannak egy háborús övezetben, ezért menekülni kénytelenek az anyaországba, a baloldal jelöltje arra használja fel, hogy politikai ellenfélként megbélyegezze őket, és megpróbáljon hangulatot kelteni velük szemben.

Márki-Zay megint hazudott

Hétfőn újabb fake newst vetett be Márki-Zay Péter, ezúttal a fegyverszállítások kapcsán tett közzé egy zavaros hazugságot a közösségi oldalán – írja a Mediaworks Hírcentrum az Origón.

– írta teljesen értelmezhetetlen Facebook-posztjában, amelyből még azt sem lehet megállapítani, hogy Márki-Zay melyik idegen hatalom támogatásáról beszél (a magyar nyelv szabályai szerint ez ugyanis Ukrajna lenne – hiszen a gép az ukránoknak szállít fegyvert –, vagyis Márki-Zay teljesen elborult, zavaros gondolatmenete szerint Orbán Viktor fegyvert szállít Ukrajnának, hogy Oroszországot támogassa – vagy ki tudja, mit akart mondani a hódmezővásárhelyi polgármester).

Márki-Zay szerint

Az újabb hazugságot ezúttal is azonnal cáfolta a kormány, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár így reagált: Fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába.

A baloldal jelöltje magyar katonákat is küldene a háborús övezetbe

Ismert, hogy az elmúlt napokban Márki-Zay Péter és több más baloldali politikus is követelte, hazánk szállítson fegyvereket Ukrajnának, illetve felvetették azt is, hogy magyar katonákat küldjön a kormány a háborús övezetbe. Gulyás Márton baloldali aktivistának adott interjújában a baloldali jelölt arról beszélt, hogy mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, „azt nagyon szívesen segítenénk”. Majd arra a kérdésre, hogy akár magyar katonákat is küldene, azt mondta:

Márki-Zay kijelentése azért is megdöbbentő, mert egyetlen NATO-ország sem küld katonákat Ukrajnába, még az Egyesült Államok sem, hiszen az ukránok nem tagjai a szövetségnek. Egy ilyen lépés komoly veszélybe sodorhatná Magyarországot – hívja fel a figyelmet cikkében a Mediaworks Hírcentruma.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában múlt hét kedden este is azt mondta, a NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is. Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk. Márki-Zay Péter a múlt héten egy német lapnak is megismételte, hogy fegyvereket küldene Ukrajnába.

Nehezen követhető, zavaros megjegyzésében most azzal támadja Orbán Viktort, amelyről maga jelentette ki, hogy támogatná.

Jól látszik, hogy Márki-Zaynak egyáltalán nincsenek elvei – de némelyik megszólalásából úgy tűnik, világos gondolatai sincsenek, csak életveszélyes hazugságai.