Magyar Nemzet: több szülő is kivette gyermekét a pedofilügyben érintett óvodából + videó

Több szülő is kivette gyermekét az újbudai pedofil botrányban érintett óvodából- értesült a Magyar Nemzet. Azért döntöttek így, mert az intézmény vezetőjét a történtek ellenére vissza-helyezték munkakörébe.

  • 2024. szeptember 06., péntek 19:00
Vágólapra másolva!

Márciusban robban a botrány a Gazdagréti Szivárvány óvodában. Fotókat találtak az intézmény egyik pedagógiai asszisztensének telefonján a rá bízott gyerekekről. A szülők pedig az eset után arról számoltak be, hogy a férfit többször találták félreérthető helyzetben az ovisokkal.

A pedagógiai asszisztenst azóta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik.

Később kiderült: az egyik óvónő már korábban jelezte az intézményvezetőnek, hogy a pedagógiai asszisztenssel problémák vannak, az igazgató azonban semmit nem tett. Az önkormányzat vizsgálata pedig azt állapította meg, hogy az igazgató: nem hibázott semmit.

Egy apuka most a Magyar Nemzetnek elmondta: több szülőtársával együtt kivették a gyereküket az óvodából miután pozíciójába visszahelyezték az óvoda vezetőjét. A férfi szerint a dk-s kerületi önkormányzat politikai okokból mentegeti az intézményvezetőt.