Dömötör Csaba: Na, ezt egész biztosan nem hiszitek el

Első és második látásra is abszurditásban fogant álhírnek tűnik.

  • 2025. április 25., péntek 13:15
Vágólapra másolva!

Magyar Péter előadóként vesz majd részt egy pódiumbeszélgetésen, amelynek címe:

„CSALÁDAPÁK, AKIK TÁMOGATTÁK FELESÉGÜK KARRIERÉPÍTÉSÉT”.

Hangsúlyozzák a szervezők, hogy magánszemélyként vesz majd részt ezen, nem pedig politikusként. Ezt azért is jó tisztázni, mert valójában sohasem tudtuk, hogy a feleségét magánemberként vagy politikusjelöltként zsarolta, fenyegette, vagy hallgatta le.

Ha már ilyen szép szériában van, javasoljuk, hogy mindenképp vegyen részt a telefontolvajlás és a bennfentes kereskedelem veszélyeiről szóló beszélgetéseken is. Sok vitánk volt és van Gyurcsány Ferenccel, de azt hiszem, sohasem vett és vett volna részt a „hatékony védelem a szemkilövetés ellen” c. beszélgetésen.

A legszomorúbb az egészben az, hogy a Magyar Pétert támogató, külföldről kitömött gépezet mindezt szó nélkül hagyja. Ezt is, és a téboly minden más egyéb jelét is. Kevesebb jelenjen meg. - fogalmazott Dömötör Csaba, a Facebook bejegyzésében.

Forrás: Dömötör Csaba/ Facebook

Fotó: Dömötör Csaba/ Facebook