Nem fárasztja magát munkával a Momentum képviselője, ezúttal inkább a Tiszára kacsint

Hajnal Miklós annyira készül a Magyar Péterrel való együttműködésre, hogy a jelek szerint dolgozni sem maradt ideje. A politikus egyébként havonta közel hárommillió forintot keres.

  • 2025. április 27., vasárnap 17:00
Vágólapra másolva!

Az elmúlt közel egy évben nem igazán erőltette meg magát a munkavégzés terén Hajnal Miklós, a Momentum hegyvidéki parlamenti képviselője. Tíz és fél hónap alatt mindössze három bejegyzést tett közzé és egyszer szólalt fel a parlamentben – szúrta ki az Origo.

A momentumos politikus a tavaly júniusi uniós és önkormányzati választásokig pártja kampányfőnöke és elnökségi tagja volt.

A nagy hajtást követően lejjebb adott a lendületből, talán túlzottan is. A voksolást követő napon még értékelte a eredményeket, pár nappal később beleszállt a XII. kerület korábbi fideszes vezetésébe, de utána jó időre hanyagolta a közösségi oldalát. Csak jóval később, márciusban adott életjelet magáról, amikor egy posztban bejelentette, hogy nem áll Magyar Péter és a Tisza útjába, nem kíván újra indulni a hegyvidéki körzetben 2026-ban.

Hajnal az elmúlt hónapokban hasonló aktivitást mutatott az Országgyűlésben is. Tavaly decemberben hozzászólt az Országos Bírósági Hivatal éves beszámolójához, de a teljesítménye kifulladt ennyiben. A politikus tiszteletdíja a parlament hivatalos oldalán elérhető adatok szerint havi 2,8 millió forint, ami elnézve Hajnal produktivitását, nem tűnik kevésnek.

Arra a kérdésre, hogy miért vonta ki magát ennyire Hajnal Miklós, nem egyértelmű a válasz. Egyrészről magyarázható a Magyar Péterrel való együttműködéssel, másrészről azzal, hogy Bedő Dáviddal, a Momentum frakcióvezetőjével januárban közösen gründoltak egy nemzetközi politikai tanácsadó céget. A közel egy éve tartó munkakerülésnek voltak azért előnyei is, hiszen a politikus feltűnően fitt formában jelent meg legutóbb az Országgyűlésben, ahol egy papírlapról olvasta fel a beszédét.

Érdekesség, hogy Magyar Péter tanácsadója éppen a napokban jelentette ki, hogy a Momentumnak saját maga helyett a Tisza Pártot kell erősítenie. A Momentum az elmúlt hetekben sokat ártott az ellenzéknek, jobb lenne, ha abbahagynák a politizálást, vagy ha mindenképp folytatni akarják, akkor segítsék a Tisza Párt erősödését – fogalmazott Raskó György a közösségi oldalán.

A teljes cikk, az Origo.hu oldalán olvasható.

Forrás: Origo.hu

Fotó: Olvasói fotó/ Metropol