

Kocsis Máté a Patriótának adott interjúban beszélt arról, hogy emberek millióit tévesztette meg néhány ember egy olyan ügyben, amelyből akár zavargások is kialakulhattak volna.
"Kezemben tartom a jelentésemet, amelyet a kormány megbízásából készítettem a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatban és a nyilvánosságban megjelent állításokról" - az igazságügyi miniszter szerdán hozta nyilvánosságra a Szőlő utcai javítóintézetről szóló vizsgálati jelentést. Az igazságügyi miniszter által közzétett dokumentumból kiderül: az eljárás kizárólag az intézet vezetőjéről szól, aki nagykorú nőkkel kapcsolatos prostitúciós ügyben gyanúsítható.
Kocsis Máté, frakcióvezető, Fidesz: "Ez az ügy minden piszkosságával szemben nemcsak arra alkalmas, hogy egy embert tönkretegyen, mert ezzel a kormány tagjait gyakorlatilag ezzel meg lehet semmisíteni lehessen felfogni."
Kocsis Máté hozzátette, ráadásul ezt olyan nemzetközi viszonyok között tették, amikor a kormány cselekvőképességére a legnagyobb szükség van.