
A Nemzeti Kör Roadshow csopaki állomásán ismét aktuálpolitikai kérdéseket vitattak meg jobboldali újságírók. A Pesti srácok újságírója, Szabó Gergő szerint egyre inkább kirajzolódik a háborús veszély valósága, amit Kaja Kallas európai külügyi szóvivő nyilatkozata is megerősít, miszerint magyar és szlovák katonákat kellene küldeni Ukrajnába.
Arról már a Hír TV műsorvezetője beszélt, hogy az ukránok fenyegetésükkel lényegében harci cselekményeket hajtanak végre azzal, hogy Magyarország és Szlovákia energiaellátását is veszélyeztetik a Barátság kőolajvezeték megtámadásával. M. Kovács Róbert hozzátette, hogy ezekkel a lépésekkel az ukránok lényegében a magyar választási kampányba avatkoznak be.
A Magyar Nemzet újságírója arra mutatott rá: egyértelműen látszik, hogy Brüsszel és Kijev összejátszanak. Kreft-Horváth Márk megjegyezte, hogy ezzel szemben az ellenzék hiába próbálja tagadni ennek tényét, napról-napra tűnik ki a valódi szándékuk azzal, hogy meg akarják buktatni a magyar nemzeti kormányt.
Továbbiak a témában
2 perc Olajtároló nélkül, ügyészjelölt nélkül, de egyre több kérdéssel maradt a kormány
2 perc Hétfőn még támogatták őket, kedden már nem kaptak helyet a Médiatanácsban
2 perc 









