
Világszerte megkezdődött a muszlimok szent böjti hónapja, a ramadán. Hívők milliói tartják a napkeltétől napnyugtáig tartó böjtöt, az estét pedig imával és közösségi együttléttel zárják. Sok helyen azonban idén nem az ünnepre hangolódás dominál, hanem a háború, a pusztítás és a megélhetési gondok. Gázában romok között gyűltek össze a családok, máshol pedig a dráguló alapélelmiszerek nehezítették a felkészülést.
A ramadán kezdetét sok országban a félhold megjelenéséhez kötik. Szaúd-Arábiában holdmegfigyelők gyűltek össze a sivatagban, távcsövekkel kémlelték az alkonyi eget, majd a bejelentés után hivatalosan is elindult a szent hónap. Ilyenkor a hívők napkeltétől napnyugtáig nem esznek és nem isznak: a böjtöt hajnal előtt, a szuhurival kezdik, napnyugtakor pedig az iftárral törik meg. A ramadán a hit, az önfegyelem és a közösség időszaka világszerte, egymástól különböző körülmények között.
A ramadán kezdetével a gázai palesztinok sok helyen már nem a megszokott mecsetekben gyűlnek össze. A háború után több imahely romokban áll, ezért a hívők a szétlőtt falak között, vagy ponyvából és fából összetákolt ideiglenes imasátrakban keresnek helyet a közös imához. A szent hónap első napjai így egyszerre szólnak a böjtről és az emlékezésről: elhunyt hozzátartozókat gyászolnak, és közben a lerombolt közösségi terek hiányával is szembesülnek.
Afganisztánban a ramadán első napjai idén nemcsak a böjtről, hanem a mindennapi megélhetésről is szólnak. Kabulban sok család már az alapélelmiszereket is nehezen tudja megvenni: a főzőolaj, a rizs és a liszt ára megugrott, így egyre többen kényszerülnek spórolásra vagy lemondásra. A széles körű szegénység és a munkanélküliség mellett sokaknak az is gondot jelent, hogy miből készítsék el a napnyugtakor esedékes iftárt. A boltok és a piacok ugyan nyitva vannak, de sok vásárlónak csak nézelődés jut.
Pakisztánban a ramadán böjti időszaka csütörtökön, február 19-én kezdődött miután a holdmegfigyelő bizottság szerdán este bejelentette: észlelték a félholdat. A hír után sokan azonnal a mecsetekbe indultak, hogy még a böjt első napja előtt elmondják az első imát – a szent hónaphoz kötődő, különleges esti közösségi imádságot. A ramadán így a vallási felkészüléssel és a közösségi együttléttel veszi kezdetét az országban.
A ramadán a böjt, az ima és az adakozás hónapja, idén sok helyen mégis háború és drágulás árnyékában telik: Gázában romok között, máshol mindennapi megélhetési gondokkal. A hívők ennek ellenére estéről-estére összegyűlnek és a békéért imádkoznak.