
A magyar kormány semmilyen, Ukrajna számára kedvező döntéshez nem járul hozzá az Európai Unióban addig, amíg Kijev újra nem indítja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken. Ezt erősítette meg Brüsszelben a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a Barátság kőolajvezeték teljes egészében üzemképes. Ez azt jelenti, hogy ha nem indul újra a kőolaj szállítása, az politikai zsarolás.
Az ukránok és Brüsszel összejátszanak annak érdekében, hogy két európai uniós tagállam energiaellátását veszélyeztessék.
- így értékelte a külgazdasági és külügyminiszter az uniós Külügyi Tanácsban elhangzottakat. Szijjártó Péter azt mondta: egy ország energiaellátásának kockáztatása egyértelműen a szuverenitása elleni támadást jelenti. A miniszter arról is beszélt, hogy az ülésen kemény támadások érték Magyarországot és Szlovákiát, mert az Európai Unió álláspontja szerint a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a korábbi vállalásaikat, köztük az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot is. Budapest és Pozsony azonban nem engedett a nyomásnak.
Aki belénk harap, annak ki fog törni a foga.
- ezt mondta a miniszterelnök a Háborúellenes Gyűlésen arról, hogy Ukrajna zsarolni próbálja Magyarországot. Orbán Viktor hétfő reggel pedig azt írta a közösségi oldalán: Zelenszkij elnöknek határozott és arányos válaszokat adott a kormány. Neki is tudnia kell, hogy Magyarország támadásával csak veszíthet.
"Megtaláljuk a módját, hogy ne legyen orosz olaj Európában." - Így fenyegetőzött az ukrán elnök még októberben. A Barátság vezetéken pedig január 27-e óta nem érkezik olaj Magyarországra. A kormány információi szerint napok óta működőképes a vezeték, de az ukrán elnök parancsára nem indították újra a szállítást. Sőt, vasárnap éjjel a vezeték orosz szakaszán az ukránok csapást mértek rá: kigyulladt a Kalejkino olajszivattyú-állomás, amely a Barátság kőolajvezeték nyersanyag-szállítását biztosítja.