
Elvesztette a fejét Magyar Péter a Parlamentben. A miniszterelnök azután nevezte Panyi Miklóst hazugnak és trógernek, miután a fideszes képviselő számon kérte miniszterelnököt, hogy Bódis Krisztával közösen miért készítettek interjút egy nehéz sorsú 11 éves kisfiúval. A hírhedtté vált interjúban a fiatal a gyermekvédelmi rendszer működésének problémáit ecsetelte, mindezt a kampány kellős közepén. A fiúról később kiderült, hogy 2025-ben szökött Budapestre egy szolnoki gyermekotthonból.
A gyereket egy tarnazsadányi tiszás aktivista pár találta meg az utcán, ami után egyből Magyar Pétert értesítették. Magyar Péter a történtek után azzal mentegette magát, hogy egyeztettek gyermekvédelmi szakemberekkel, pszichológusokkal és jogászokkal is.
A Fidesz országgyűlési képviselője, Hegedűs Barbara azonban arra mutatott rá, hogy Magyar Péterék érvelése ezer sebből vérzik. A tiszás aktivista pár nem megtalálta, hanem leszállította Magyar Péternek a 11 éves kisfiút - jelentette ki Panyi Miklós, szerinte Magyar Péternek nem hárítania kellene, hanem nyíltan elmondani azt, hogy mi is történt valójában ebben az ügyben.













