A Covid alatt azzal támadtak, hogy nem jut gép, most azért mert túl sokat vettek

A Tisza-kormány most büntetőeljárással vizsgáltatná a Covid alatti lélegeztetőgép-beszerzéseket. Közben előkerült Hegedűs Zsolt 2020-as mondata: végső patthelyzetben akár sorsolás dönthetett volna két beteg között.

Vágólapra másolva!

Orbán Anita feljelentést tett a 2020-as Covid-beszerzések miatt, jelentős vagyoni hátrány gyanújára hivatkozva. Csakhogy ugyanennek a kormánynak az egészségügyi minisztere, Hegedűs Zsolt 2020-ban még arra készített etikai forgatókönyvet, mi történjen, ha két azonos esélyű betegre csak egy lélegeztetőgép jut: végső patthelyzetben akár sorsolást is elképzelhetőnek tartott. 

A beszerzések árát természetesen lehet és kell vizsgálni. De Takács Péter kérdése ettől még kellemetlen: hogyan lett utólag politikai vádpont abból a kapacitásból, amelynek hiányára a jelenlegi egészségügyi miniszter maga is készült?