
Fordulóponthoz ért a Holló István elleni nyomozás
Holló Istvánt azzal gyanúsítják, hogy együttműködött az ukrán katonai hírszerzéssel – a nyomozás most nyílt szakaszba lépett, új fejleményekre számíthatunk.
Nyílt szakaszba léphetett a nyomozás Holló István ügyében, akit azért tartóztattak le, mert azzal gyanúsítják, hogy aktívan együttműködött az ukrán katonai hírszerzéssel, miközben honvédelmi és politikai kapcsolatokat épített Magyarországon – tudta meg lapunk. Az ukrán állampolgárságú férfit az őrizetbevételét követően szinte azonnal le is tartóztatták, sőt nemrég meg is hosszabbították az előzetes letartóztatását szeptember közepéig. Ez az általunk megkérdezett szakértők szerint azt jelenti, hogy a bíróság olyan titkosszolgálati, operatív bizonyítékokat ismerhetett meg, amelyeket elegendőnek ítélt ahhoz, hogy az ügy eljuthasson a vádemelésig.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!














