
Célpont - Sorra veszik ki a szülők a gyerekeket a pedofilbotrányban érintett óvodából + videó
Folytatódik az újbudai pedofilbotrány. Tucatnyi szülő vitte el gyerekét az ügyben érintett Szivárvány óvodából, amiért az önkormányzat visszahelyezte munkakörébe az eset után az igazgatót.
Nem csitul az újbudai óvodai pedofil-botrány. Az ügy előzménye, hogy az intézmény egyik pedagógiai asszisztense szexuális visszaélést követhetett el a rábízott óvodásokkal szemben. Az ügyben rendőrségi nyomozás folyik. Ezzel egy időben pedig az önkormányzat belső vizsgálatot indított. A vizsgálat idejére felfüggesztették a munkavégzés alól az intézmény vezetőjét, csakhogy őt azóta visszahelyezték. Válaszul több szülő kivette a gyerekét az óvodából.
Az szülők egy része értetlenül áll az előtt, hogy az önkormányzati vizsgálat után azt állapították meg, hogy az óvodavezető nem hibázott, sőt a vizsgálat idejére a munkavégzés alól felmentett igazgatót azóta vissza is helyezték munkakörébe. A kényes ügy miatt az arcát nem vállaló édesapa bizalma ezek után megtört az igazgatóban.
Nem csak a szülők, hanem a pedofilgyanús esetet jelző óvónő bizalma is elfogyott, amiért az igazgató lényegében semmit nem tett az évek óta gyanúsan viselkedő Gy. Péter ellen. Ő úgy döntött, hogy lelkiismereti okokból felmond, mivel elmondása szerint ezek után már nem tud együtt dolgozni a vezetéssel. Úgy tudjuk, rajta kívül még hárman tették meg ugyanezt. És megjött a szülők válasza is. Közel tucatnyian döntöttek úgy, hogy kiveszik a gyereküket az óvodából az igazgató miatt.














