NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Civil kaszinó

Dübörög az elszámoltatás: BKV- és Mal-ügy

A Veszprémi Törvényszék első fokon minden vádlottat felmentett a vörösiszap-perben.

  • 2016. február 03., szerda 12:05
Vágólapra másolva!

Öt és fél évvel a kétharmados kormányváltás után sem ítéltek el egyetlen fajsúlyos MSZP–SZDSZ-es politikus sem, múlt héten pedig a BKV- és a vörösiszap-per okozhatott csalódást azoknak, akik bíztak az ígéretekben. Egy évvel a polgári értékrendet mint politikai alapvetést megkérdőjelező kijelentései után újból a figyelem középpontjába került a Századvég stratégiai igazgatója. A G. Fodor Gábor által vezetett portál útszéli stílusban gyalázta az MSZP-elnök feleségét, ráadásul a pár kiskorú lányát is felhasználta a botránykeltéshez. A műsorban szó volt még Nemes Jeles László magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatos kijelentéséről is.

Vendégek: Szabó Krisztina Mária kommunikációs szakértőt, Simon János politológust és Jeszenszky Zsoltot, a magyar DJ Szövetség elnöke.

A Civil kaszinó január 31-ei adása.