NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Ausztriában dívik a magyar módi

Ausztriában dívik a magyar módi

Kerítést épít az osztrák–szlovén határra Ausztria – jelentette be az osztrák belügyminiszter. Johanna Mikl-Leitner szerint a kerítést Spielfeld környékén húzzák fel több kilométer hosszan azzal a céllal, hogy rendezetten, ellenőrzött formában engedhessék be a migránsokat Ausztriába. Hozzátette: arról nincs szó, hogy lezárják a határt. Az Európai Parlament alelnöke, Ulrike Lunacek óva intette az Osztrák Néppártot az orbanizálódástól. Svájcban közben ismét népszavazást tartanak a bevándorlás korlátozásáról. Magyarországon továbbra is működik a határzár. Az elmúlt 24 órában mindössze hét migránst fogtak el tiltott határátlépés miatt.

  • 2015. október 28., szerda 10:20
Vágólapra másolva!

Budapesti átszállással Pristinába szállítják a német hatóságok azokat a koszovói migránsokat, akiknek elutasították a menedékkérelmüket. A Münchenben repülőre tett 83 ember csak a töredéke annak az összesen 190 ezer nyugat-balkáni bevándorlónak, akiket az új menedékjogi törvény révén gyorsított eljárásban toloncolhatnak ki Németországból, hogy férőhelyeket és erőforrásokat szabadítsanak fel a Közel-Keletről érkező menekülteknek. A többi között azoknak a migránsoknak, akik jelenleg az osztrák–német határon vesztegelnek.

Van olyan szír férfi, aki még Németországból is továbbmenne, a végső célja Svédország. 2014-ben egyedül vágott neki a tengeri útnak Törökország és Görögország között; családja egy évvel később csatlakozott hozzá, ők is életveszélyes lélekvesztőkön jutottak el Európába. „A gyermekeim bocsánatát kérem, amiért ilyen kínzásnak tettem ki őket, és ezeken kellett keresztülmenniük. De már két éve nem voltak boldog pillanataik, nem úgy éltek, ahogy a gyermekeknek kellene. Remélem, amint Svédországba jutunk, élvezni tudják az életüket, megélhetik a gyermekkorukat. Remélem, végül megbocsátanak nekem” – mondta Zaki Iszmail Halil.

A legnagyobb migrációs nyomás továbbra is a gazdasági válság sújtotta Görögországon van. Az Európai Unió múlt vasárnapi döntése szerint Brüsszel és az ENSZ közösen segíti a menekültek elszállásolását a déli államban, ahol 100 ezer férőhelyet alakítanának ki. Ennek első lépéseként a görög szigeteken 20 ezer átmeneti szállás létesült. „Az ENSZ-szel közösen két átmeneti tábort létesítünk, amelyek egyaránt 10 ezer embert tudnak majd befogadni. Egyet délen, Attikában, egyet pedig északon” – mondta Joánnisz Muzalasz görög migrációs miniszter.

A nem EU-tag, de migrációs ügyben szintén érintett Svájcban közben 2014 után ismét népszavazást rendeznek a bevándorlásról. A referendumot kezdeményező bizottság szerint az előző voksoláson a választók nem voltak tisztában azzal, hogy a bevándorlás korlátozása, a kvótarendszer bevezetése ellentétes az Európai Unióval a munkaerő szabad mozgásáról kötött egyezménnyel. „Az emberek tavaly február 9-én több különböző okból szavaztak igennel. Most viszont az a fő kérdés, hogy kvótákat akarunk, vagy a kétoldalú viszony fenntartását az EU-val, mert együtt a kettő nem megy” – mondta Andreas Auer, a népszavazást kezdeményező bizottság egyik tagja.

A szomszédos Ausztria belügyminisztere pedig közölte: kerítés épül az osztrák–szlovén határon. Johanna Mikl-Leitner szerint a megerősített létesítmények segíthetnek abban, hogy a menekültek rendezett, ellenőrzött formában lépjék át a határt.

Szlovénia is kerítést építhet

Szlovénia azonnal megkezdheti egy kerítés építését a horvát határ mentén, ha az uniós intézkedések hatására nem lassul a menekültáradat – ezt a szlovén kormányfő jelentette ki a nemzetbiztonsági tanács ülése után. Közben új humanitárius folyosóról állapodott meg Szlovénia és Horvátország rendőri vezetője, hogy a menekültek ne a zöldhatáron át lépjenek be Szlovéniába. Ennek értelmében közvetlenül vonattal szállítják a horvát hatóságok a migránsokat a horvát határhoz. Kedd délután óta 3500 migráns érkezett Szlovéniába ezen a folyosón.