

Keményen bírálta hazánkat az amerikai nagykövet, aki kinevezésének első évfordulója előtt két hónappal mondott beszédet a Budapesti Corvinus Egyetemen. Colleen Bell úgy fogalmazott: Magyarország barátjaként a kölcsönös tisztelet jegyében fejti ki álláspontját. A beszéd alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarországgal szembeni amerikai politika nem enyhült André Goodfriend volt ügyvivő távozása után sem.
Az amerikai nagykövet a Budapesti Corvinus Egyetemen, miután pár szóban méltatta a Magyarországgal való együttműködést, bírálatok sorát fogalmazta meg. Szerinte erősíteni kell a magyar demokratikus értékeket, de a korrupció felszámolását is sürgette. „A korrupció Magyarországon komoly aggodalmakra ad okot, és a magyar átlagemberek szemében is ez az egyik legkomolyabb probléma” – fogalmazott a nagykövet az egyetem egyik előadójában tartott beszédében.
Az amerikai nagykövet neveket és ítéleteket követelt. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy Magyarországon a hatalom egy helyen összpontosul. „A növekvő hatalomkoncentráció olyan feltételeket teremt, ami azt jelenti, hogy a Magyarország sorsát nemzedékeken keresztül meghatározó döntések nagy része homályban marad, ez pedig azt jelenti, hogy a döntéseket azok nélkül hozzák meg, akiket érint” – jelentette ki.
Colleen Bell szerint a magyar piac sem biztonságos a befektetőknek az adózási környezet miatt. „A cégek ott fognak befektetni, ahol átláthatóság és kiszámíthatóság van, ahol a piaci feltételek szabadok, tisztességesek és átláthatók” – tette hozzá a nagykövet.
A menekültválság ügyében ugyanakkor megismételte: Magyarországnak joga van megvédeni határait. „Minden szuverén államnak joga van megvédeni saját határait. Ugyanakkor a nemzetközi közösség tagjaként minden államnak alapvető kötelessége segíteni a biztonságot kereső menekülteket” – hangsúlyozta Bell.
Az USA sok bevándorlót akar látni Európában, Szijjártó Péter külügyminiszter szerint ezért kritizálta az amerikai nagykövet Magyarországot. „Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon miért most fogalmazták meg az amerikaiak ezt a véleményüket. Azt mindannyian jól tudjuk, hogy az Egyesült Államok minél több bevándorlót szeretne látni Európában. Magyarország azonban az egyetlen olyan európai ország, amely sikeresen tudta a határainál megállítani a bevándorlók áradatát” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Visszautasította az amerikai nagykövet bírálatait Lázár János is. A kancelláriaminiszter azt mondta: az Egyesült Államok nem tagja az Európai Uniónak, és ezért nem illetékes a Magyarország berendezkedésével kapcsolatos ügyekben. „Ha olyan problémák merülnek fel, amelyek az ország működésével, alkotmányos rendjével, berendezkedésével vagy társadalmával kapcsolatos, azt 2004 óta egyetlenegy szervezettel vitatjuk meg érdemben és mélységében, ez pedig az Európai Bizottság, az Európai Unió. Természetesen jó szövetségesként működünk együtt a NATO keretében az Egyesült Államokkal, de minden más beavatkozás a saját belviszonyainkba: meg akarja mondani nekünk például, hogy Hódmezővásárhelyen és Makón hány bevándorlóval kellene együtt élnünk, hogy jobb emberek legyünk, ami ebből a feltételezésből indul ki, ezt a véleményt nagyon szépen megköszönjük, és javasoljuk, hogy ezt otthon, az Egyesült Államokban alkalmazzák az államok képviselői belátásuk és szándékuk szerint” – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.