NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

A vitatott szobor tervezett helyén ünnepel a Mazsihisz

A Hóman Bálint-szobor tervezett helyén, a székesfehérvári Bartók Béla téren tart hanuka-ünnepséget vasárnap a Mazsihisz.

  • 2015. december 10., csütörtök 13:17
Vágólapra másolva!

Heisler András, a hitközség elnöke azt mondta: a rendezvény alapvetően vallási jellegű lesz, közéleti aktualitásokkal. A tervezett szobor felállítását korábban a Zsidó Világkongresszus és a washingtoni képviselőház is elítélte, mivel szerintük Hóman Bálint részt vett a '30-as évek antiszemita törvényalkotásában. A politikus az 1930-as években töltött be miniszteri posztot több kormányban, politikai szerepvállalása miatt háborús bűncselekmények miatt elítélték, de a Fővárosi Törvényszék később posztumusz felmentette a politikus-történészt.

„Több nagykövetség bejelentkezett, hogy részt szeretne venni a hanukai gyertyagyújtásunkon. Természetesen a helyi zsidó közösség tagjai is ott lesznek. Számítunk nem zsidókra, keresztény közösségek tagjaira is, hiszen ők is már bejelentkeztek, és minden olyan emberre, aki szimpatizál azzal az álláspontunkkal, amit mi a Hóman Bálint-szoborral kapcsolatban megfogalmaztunk. Így természetesen mi tisztelettel és szeretettel várjuk azon minisztereket is, akik elhatárolódtak a Hóman Bálin-szobor felállításától” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke.