
„Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni” – nyilatkozta Orbán Viktor az uniós csúcs után tartott sajtótájékoztatóján.
A miniszterelnök szerint az angol követelésekkel kapcsolatos eredményeket a visegrádi országok közösen érték el. Komoly sikernek nevezte, hogy a szabad munkavállalás lehetősége továbbra is mindenhol, így Nagy-Britanniában is fennáll.
„Az Egyesült Királyságnak mindenki mástól eltérő, sajátos szociális rendszere van. Itt azonban már nekünk is voltak olyan érdekeink, amelyeket világossá kellett tenni, meg kellett védeni, és erőteljesen kellett képviselni. Az első és legfontosabb feladat az volt – és itt komoly sikert értünk el –, hogy világosan kimondatott, a szabad munkavállalás továbbra is mindenhol, így Nagy-Britanniában is fennáll. Tehát ha az Európai Unió bármely polgára, köztük mi, magyarok is egy reggel úgy gondoljuk, hogy Nagy-Britanniában akarunk munkát vállalni, akkor ezt semmilyen jogcímen nem akadályozhatják meg az ottani hatóságok” – fogalmazott a magyar kormányfő.