NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Tanévzáró tüntetést tartanak

Tanévzáró tüntetést tart Budapesten a Tanítanék mozgalom.

  • 2016. június 11., szombat 15:22
Vágólapra másolva!

Az oktatáspolitika ellen tiltakozó demonstrációhoz csatlakozott több civil szervezet és a pedagógus-szakszervezetek is. A menet a Március 15. térről indult.

Felszólalt a Tanítanék mozgalom két képviselője, Törley Katalin és Pukli István, majd a tüntetők a Várkert Bazárhoz vonultak. Az eseményen lényegesen kevesebben vannak, mint a korábbi pedagógustüntetéseken. A két legnagyobb pedagógus-érdekképviselet elnöke, Mendrey László, valamint Galló Istvánné is felszólal az eseményen.

A Várkert Bazárnál már 2000-3000 főre duzzadt a tüntetők száma – fogalmazott 15 órakor a Hír TV helyszíni tudósítója, aki elmondta, a menet résztvevőit Pukli István tartotta szóval, aki Balog Zoltánnak és Orbán Viktornak is 1-es alá osztályzatot adna.

Pécsett 100-150-en gyűltek össze – jelentette helyszíni tudósítónk. A résztvevők vagy fehér, vagy kockás ruhában jöttek, a fehér ruhával az egészségügyet, a kockással pedig az oktatást jelképezve. A téren kiosztották a Klik bizonyítványát. Jelest kapott mellébeszélésből, hazugságból, hosszú nyelvből, urizálásból és stadionépítésből is, a többiből megbukott.

Szegeden szintén 100-150-en gyűltek össze – nyilatkozta tudósítónk. „A közoktatás a legfontosabb közügy. Ha ezt rosszul csináljuk, a jövőnket tesszük tönkre, így a pártoknak is részt kell ebben venniük. A kormány politikát csinál az oktatásból” – hangsúlyozta Horváth Sándor aktivista. A Fidesz, a Jobbik és a DK nem jön el az eseményre.

Ezt is bírálták

Pénteken a szabad oktatásért szólaltak fel Debrecenben pedagógusok, diákok és ellenzékiek. Az egyik diák nemzeti agymosodának nevezte a jelenlegi oktatási rendszert. A szocialista politikusok a Klik helyett létrejövő 58 új szervezeti egység tervét bírálták. A tüntetők a beszédek után a régi városháza elé vonultak, és kockás szalagokat kötöttek az épület ajtajára. A Fidelitas önkéntesei is utcára vonultak, hogy a baloldal fellépése ellen demonstráljanak.