NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Ezt sem tudta Habony eltitkolni

A letelepedésikötvény-biznisz egyik offshore forgalmazójával ment méregdrága helikoptertúrára Habony Árpád.

  • 2016. június 29., szerda 13:00
Vágólapra másolva!

Az ibizai luxusparti után milliós hongkongi helikoptertúráját sem sikerült eltitkolnia Habony Árpádnak. A 444.hu szerint a tavalyi luxusprogram nyomai véletlenül maradtak fenn a neten, a túrát szervező cég honlapját rosszul állították be.

A portál azt írja: a csaknem egymillió forintos városnézésre a miniszterelnöki fantom tanácsadót barátnőjén kívül az a hongkongi bankár is elkísérte, aki a több száz milliárdos letelepedésikötvény-biznisz egyik forgalmazója és egy Kajmán-szigetekre bejegyzett offshore vállalkozás tulajdonosa.

„Ez is adófizetői pénzen megvalósított korrupció, amely ellen a rendőrségnek is el kellene járni, de az adóhatóságnak mindenképpen meg kellene vizsgálnia. Ezért követeljük, hogy az adóhatóság indítson vizsgálatot, ezt kezdeményezni is fogjuk, és egyébként a gazdasági bizottságnak be kellene szüntetnie ezt a megoldást, amelynek csak kára van a magyar adófizetők oldalán, és semmi haszna a magyar állampolgárok oldalán” – kommentálta a hírt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.