NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Z. Kárpát: Matolcsyval csak a rokonok járnak jól

Z. Kárpát: Matolcsyval csak a rokonok járnak jól

Matolcsy Györgynek le kell mondania a Jobbik szerint.

  • 2016. szeptember 11., vasárnap 16:18
Vágólapra másolva!

A párt alelnöke úgy fogalmazott: a jegybankelnöknek nem magánéleti ügyei miatt kellene megválnia a posztjától, hanem azért, mert a Magyar Nemzeti Bank közpénzekhez való hozzáállása elfogadhatatlan. Az ellenzéki párt politikusa szerint, amióta Matolcsy irányítja a jegybankot, azóta csak ismerősei és rokonai jártak jól. „A jövőben alapvető változtatásokra lenne itt szükség. Főleg azért, mert azon 260 milliárd forint tekintetében, amit igen furcsa módon csatornázott ki a Magyar Nemzeti Bank, el kell mondanunk, a devizások pénzét költötték el, vagy költi el éppen, a devizahitel-károsultak összege az ő átváltásukon felhalmozódott többlet, amelyet sokkal tisztességesebb célokra is lehetne fordítani” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.