

A honvédség a Szabolcs megyei Ibrányban tájékoztatta a sajtó képviselőit az áramellátás helyreállításáról.
Böröndi Gábor dandártábornok elmondta, lánctalpas járművekkel és 10 fővel hajtanak végre munkálatokat, hogy mihamarabb biztosítsák az áramszolgáltatást.
Összehangoltan dolgoznak a megyei katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel. 272 oszlop dőlt ki a területen, emiatt teljesen megszűnt a lakosság áramellátása. Tegnap óta körülbelül 10 ezer fogyasztónak már visszakapcsolták az áramot, terveik szerint ma éjfélig a lakosság 90 százalékánál, holnap délre pedig teljesen helyreállítják a hibát.
Napok óta áram és fűtés nélkül
A napok óta áramellátás nélkül maradt szabolcsi települések lakóinak meleg étel osztásával is segít a honvédség. A debreceni Bocskai dandár Kossuth laktanyái Ibrány térségében 10 településre ötezer embernek szállítanak ebédet és vacsorát. A Nyíregyháza melletti Buj községben is ételt osztanak. A Hír Televízió helyszíni tudósítója elmondta, ötezer adag étellel készültek, amelyet igénybe vehetnek a helyiek. Az ennivaló mellett gyertyákat, fát is osztanak a lakóknak, akik közül sokan már csütörtök óta áram és fűtés nélkül maradtak. Orosz Lászlóné helyi lakos fagyasztója már kiengedett. A húsokat úgy próbálja megmenteni, hogy kitette az udvarra a hó alá. Az asszony elmondása szerint nagy az összefogás. Próbálnak odafigyelni egymásra, és a 10-20 kiosztott farönköket ingyen viszik el a helyiek a rászorulóknak.
Éjfélre mindenhol lesz áram
„Éjfélre mindenhol lesz áram” – ígérte Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság dandártábornoka. Még 4700 fogyasztónál nincs áram. Ezt azonban aggregátorokkal helyreállítják, amíg végleg meg nem oldják a helyzetet. A katasztrófavédelmi főigazgatóság munkatársai egész éjszaka dolgozni fognak.