
Legalább 35 halottja van a hétfői donyecki összecsapásoknak – a felkelők szerint. A kelet-ukrajnai város repterét oroszbarát szakadárok szállták meg, de az ukrán hadsereg többórás tűzharc után visszafoglalta a területet. Összecsapások voltak a városi pályaudvarnál is, itt szintén voltak halálos áldozatok. Az ukrán és az orosz fegyveresek is azzal vádolják egymást, hogy civilekre lőttek. Donyeckben a hétvégén az elnökválasztást sem tudták megrendezni a harcok miatt.
A kelet-ukrajnai város légikikötőjéért napok óta küzdenek az oroszbarát alakulatok és az ukrán kormányerők. A szakadárok először hétfőn foglalták el, de a hadsereg többórás tűzharc után visszavette. Mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy a civilekre lőttek.
Az egyik lakó azt panaszolja, hogy az összecsapás előtt senki nem figyelmeztette őket, és nem tudtak a készülő harcokról. „Épp visszajöttem a munkából, és láttam, hogy harci helikopter száll el a házam fölött. Szinte halálra rémültem.”
A harcokban sok szakadár fegyveres meghalt. Az összecsapásokat nehézfegyverekkel vívják. A szakadár donyecki népköztársaság vezetője az orosz elnök támogatását kérte. „Donyeck és külvárosai a közeljövőben humanitárius katasztrófa szélére kerülhetnek. Ezért fordulunk az egész orosz néphez, hogy bármilyen eszközzel segítsenek” – fogalmazott a donyecki népköztársaság egyik vezetője.
A vasárnapi elnökválasztás győztese, a milliárdos csokoládégyáros Petro Porosenko azt ígérte, felszámolja a szerinte terroristának nevezett szeparatista erőket, és békét teremt az országban. Ez azonban továbbra sem egyszerű: Oroszországból fegyverszállítmányok érkeznek a felkelőknek. Az ukrán határőrök kedden teherautókból, kisbuszokból álló konvojra nyitottak tüzet, miután a járművekkel átlépték az orosz–ukrán határt. A határőrség felszólította az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, hogy tegyen meg mindent a hasonló határsértések megakadályozására.