NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Óriási rekord a Kékszalagon

Több mint három órával megjavítva a versenyrekordot a Fifty-Fifty nagy fölénnyel diadalmaskodott a 46. Kékszalagon. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyén 5 nemzet 522 hajója indult el.

  • 2014. július 10., csütörtök 18:55
Vágólapra másolva!

A 46. Kékszalagon a 117 éves Kishamis mellett az európai vizeken is kuriózumnak számító Nemere II. és testvérhajója, a Sirocco is versenybe szállt. 10 óra 40 perccel a Nemere II. cirkáló tartotta a tókerülő verseny rekordját 1955-től 2012-ig.

„A saját kategóriánkban van esély, lekopogom, idáig 11-szer indultunk, illetve többször is, a felújítás előtti állapotban is, eddig még sikerült megnyerni az osztályharcot, úgymond” – mondta el Cittel Lajos, a Sirocco kormányosa a verseny előtt.

„Idén gyakorlatilag nyílttá vált a Kékszalag, bármilyen fejlesztésű hajóval lehet indulni, az esélyesek nyilván a katamaránok lesznek” – nyilatkozta Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.


A több mint ötszáz hajóból álló mezőny 9 órakor rajtolt a füredi móló elől, hogy megtegye a 155 kilométeres, Balatonfüred–Kenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred-távot.

A rajt után nem sokkal a 11-szeres győztes és egyúttal a címvédő Litkey Farkas kénytelen volt kiszállni a versenyből katamaránjával, mivel elszakadt egy kötél a hajóján.

Így végül több mint három órával megjavítva a saját maga által felállított, 2012-es versenyrekordot, a Fifty-Fifty nyerte nagy fölénnyel a versenyt. A kétárbocos katamarán szinte rajt-cél győzelmet aratva 7 óra 13 perc 57 másodperces idővel diadalmaskodott.

„Nagyon jó verseny volt, úgyhogy mi is nagyon élveztük. Nagyon örülünk az eredménynek, főleg annak, hogy megnyertük. De természetesen annak is, hogy sikerült több mint három órát javítanunk az eddigi rekordidőnkön, amit két éve állítottunk be” – nyilatkozta Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa a verseny után.