Orbán: Kormányzati izgágaság helyett nyugodt erõt! (videó és teljes szöveg)
A kormányzati izgágaság helyett nyugodt erõre van szükség a Fidesz elnöke szerint, ezért Orbán Viktor elkerülhetetlennek tartja a változást Magyarországon. Orbán Viktor beszédét letöltheti a hírTV honlapjáról.
Orbán Viktor beszéde
a Fidesz második szövetségi gyûlésén
Engedjék meg, engedjétek meg, hogy külön is köszöntsem ezen a szövetségi gyûlésen a szövetségeseinket. Elsõ helyen hadd köszöntsem a KDNP-t, kedves Barátaim, fontos megismételnünk, hogy számunkra fontos az õ barátságuk, fontos az õ bajtársiasságuk, mert tudjuk, hogy kereszténydemokrácia nélkül nincs európai Magyarország. Elnöküket, barátunkat, Semjén Zsoltot külön is köszöntöm, aki nélkül nem jöhetett volna létre a sokszínû kereszténydemokrata világ egysége. Engedjétek meg, hogy köszöntsem az MKDSZ-eseket, akiknek mindannyian köszönettel tartozunk. Nekik köszönhetjük, hogy a Fidesz befogadta a kereszténydemokrata értékeket. Külön is köszöntjük az elnököt, Harrach Péter barátunkat, a volt családügyi minisztert, akinek a státusztörvény mellett a szívünknek talán másik legnagyobb vívmány, a gyermekek után járó adókedvezményt köszönhetjük. Péter, sok munka vár még ránk, köszönjük, hogy itt vagy.
Köszöntöm a Lungo Dromosokat, barátaikat, és elnöküket, Farkas Flóriánt, kérlek benneteket, külön is becsüljük meg a velük való szövetséget, mert õk emlékeztetnek bennünket arra, hogy csak annak a Magyarországnak van jövõje, amely jövõt tud biztosítani a velünk élõ romák számára is. Kedves Flóri, sok közös munka vár még ránk addig.
Külön szeretettel hadd köszöntsem Szíjjártó Pétert, az oroszlánszívût, a Fidelitasz elnökét, és a Fidelitasz minden tagját. Örülünk annak, hogy a fiatal farkasok is velünk vannak. Ha õket látjuk, mi, idõsebb veteránok is fürgébben kapkodjuk a lábunkat. Köszönjük meg a Fidelitasz-tagoknak, Barátaim, azt a sok önzetlen, önkéntes munkát, amely munka már évek óta adja a biztos hátországát a nagy közéleti akcióinknak.
Hadd köszöntsem tisztelettel és megbecsüléssel Túri-Kovács Bélát közöttünk, amikor az õ szervezetükre és a képviselõ úrra nézünk, akkor sohasem felejthetjük el, kedves Barátaim, hogy kisgazda hagyomány nélkül nincs jövõ, mint ahogy nem volt múlt sem. Közös harc áll elõttünk, amelyet a magyar föld megvédése és magyar kézben tartása érdekében vívunk közösen, és közös reményünk, hogy a kisemmizett, megcsúfolt magyar gazdák elõbb vagy utóbb megkapják az õket megilletõ megbecsülést Magyarországon mindenhol.
Illõ tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Nemzeti Fórum tagjait is, vezetõjüket, Lezsák Sándor elnök urat, szeretném a Nemzeti Fórumosokat biztosítani arról, hogy mi nem felejtjük el, hogy Lakitelek nélkül nem lenne Fidesz, nem lenne magyar demokrácia sem; Lakitelek nemcsak a múlthoz, hanem a jövõhöz is tartozik. Hálásak vagyunk, hogy itt vagy velünk, Sándor.
Kedves Barátaim! Engedjétek meg, hogy elsõ szavaim szervezetünk tagjaihoz szóljanak, akik ilyen nagy számban jelentek meg itt. Szeretném megköszönni a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség minden tagjának a támogatást, a barátságot, az energiát és a lelkesedést. Szeretnék köszönetet mondani a falusi, a városi, a megyei és a fõvárosi képviselõinknek, akik nap mint nap szolgálják embertársainkat, s most eljöttek ide az ország legtávolabbi pontjáról is.
Barátsággal üdvözlöm Szövetségünk parlamenti képviselõit, s vezetõnket, Áder Jánost is. Kedves képviselõtársaim, kedves János, biztosan érzitek, hogy a Szövetségnek szüksége van rátok, ti vagytok a mi elõõrsünk, és cselekvésünk leghatékonyabb eszközei.
Tisztelettel és szövetségesi szeretettel köszöntöm a Polgári Köröket, akik Szövetségünk legszélesebb bázisát adják, s akiknek lelkesedése, odaadása és elkötelezettsége nélkül a polgári Magyarország eszménye talán már ellobbant volna. Külön köszönjük meg a munkát Hende Csabának és Makovecz Imrének.
Tisztelettel köszöntöm a választókerületi elnököket. Mint bizonyára tudjátok, õk szervezetünk helyi oszlopai, akik valójában a vállukon tartják a mi Szövetségünket. Továbbra is számítok rendíthetetlen és akadályokat nem ismerõ munkátokra. Isten hozott benneteket.
És végül köszöntöm azokat, akik ma elõször vannak velünk. Köszöntöm azokat, akik még sohasem szálltak harcba, de ma itt vannak, mert azt szeretnék, hogy Magyarországon a dolgok megváltozzanak. Mi csak annyit tudunk ígérni, kedves Barátaim, nem fogunk nektek csalódást okozni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Miért jöttünk ma össze? Mindannyian tudjuk, együtt lenni jó. Mi mindig örülünk, ha láthatjuk egymást, mi mindig lelkesedést és erõt merítünk az együttlétbõl. De miért éppen most jöttünk össze? Most, öt hónappal a választások elõtt? Kedves Barátaim, azért éppen most, mert lezárult a Nemzeti Konzultáció, Magyarország legnagyobb közéleti interaktív vállalkozása. Elõször a tizenöt év során megkérdezték Magyarország polgárait a legfontosabb kérdésekrõl. Nem a voksukat kérték, nem meggyõzni akarták õket; megkérdezték, és szót adtak nekik. Mit tett értünk az ország, mitõl félünk, miben reménykedünk, min akarunk változtatni, mibe akarunk beleszólni és mi legyen a közös cél? Egymillió-hétszázezer emberrel teremtettünk kapcsolatot, és több mint ötszázezren írásban is válaszoltak. És ma mi azért jöttünk össze, hogy levonjuk a Nemzeti Konzultáció tanulságait magunkra, Magyarországra és a jövõre nézve.
Talán mindannyian osztoztok abban az érzésben velem, akik ma itt együtt vagyunk, hogy nekünk a rendszerváltoztatás a saját édes gyermekünk. A testünkbõl és a lelkünkbõl született. De, kedves Barátaim, ez nem tehet bennünket vakká. Látnunk kell és el kell fogadnunk, ami az emberek szívét nyomja. És az emberek világosan megmondták, hogy kutya nehéz tizenöt év van mögöttünk. A nemzet visszanyerte a függetlenségét, és a magyar emberek elnyerték a szabad életet. De csalódnunk kellett, mert a rendszerváltás nem hozta meg a jólétet, a tisztességes versenyt, és inkább vitte, mint hozta a biztonságot. Azok a reményeink, hogy a szabadság és a demokrácia törvényszerûen megteremti majd a jólétet – hisz így van ez nyugaton, gondoltuk –, illúziónak bizonyultak. Ehelyett ma itt állunk, s Magyarországon van négyszázezer munkanélküli, egymillió-háromszázezer forint a fejenkénti adósság, a csecsemõtõl az aggastyánig, és a közvagyon 90 százalékát közben már elprivatizálták. Úgy érzik magukat ma az emberek a hazában, mint amikor a régi, lassan düledezõ lakásból új otthonba költöznek. Ilyenkor mindig azzal a reménnyel költözünk, hogy ott minden jobb lesz. De ahogy telik-múlik az idõ, kiderül, csak azért, mert új lakásba költöztünk, ez nem oldja meg a munkahelyi bajainkat, betegségeinket vagy a családi gondjainkat. Elõbb-utóbb azon kapja magát az ember, mégsem boldog az új lakásban. Megbánni persze nem tudja, hiszen elkerülhetetlen volt a költözés – a régi ház már düledezett. De kezdi egyre rosszabbul érezni magát a bõrében. És mindeközben az elmúlt tizenöt év során elveszett a felszabadult életöröm, felszabadultság, a jövõbe vetett remény, az egymás felé forduló bizalom, az életöröm kifakult és szétfoszlott. És most itt állunk, mindenkinek nyomja valami a szívét, s közben úgy érezzük, a másik mintha nem értené, sõt, nem is akarná megérteni azt, ami nekünk fáj. A nemzeti konzultáció világosan megmutatta: az emberek úgy érzik, beleragadtak egy olyan korba, amelytõl már nem várhatnak többet. Érzik, hogy a mai közéleti viták nem visznek elõre. Körbejárunk, mintha mindannyian egy gigantikus mókuskereket hajtanánk. Tudjuk és érezzük, hogy egy lezárt korszakban élünk. Itt ragadtunk a tegnapba, és a múlt vacak vitáit vívjuk keservesen. Keressük, mindannyian keressük a kiutat, a holnap ajtaját, de nem találjuk a kilincset. S ez így igaz, a bizonytalanságtól rettegõ nyugdíjas, a horizont nélküli fiatal, a munkájukat megtartani akaró ötvenévesek, a gyermekszülés után ismét dolgozni akaró, de megalázó módon visszautasított asszonyok és az adóktól szorongatott kisvállalkozók esetében is. Barátaim! A Nemzeti Konzultáció egyetlen mondatban összefoglalható üzenete, hogy Magyarország változásért kiált. A magyarok meglepõen egységesen és elszántan, talán 1990 óta soha nem tapasztalt egységben sorakoznak föl a változás vágya és szándéka mögött. Nos, ezért vagyunk ma itt, ezért hívtam össze a szövetségi gyûlést.
Vegyük hát számba, kedves Barátaim, miért is jött el a változás ideje? A sors iróniája, hogy azért kell a változás, mert szeretnénk végre megállapodni. Szeretnénk végre biztonságos és kiegyensúlyozott életet élni. Biztonságot és állandóságot; egy olyan országot, ahol a legfontosabb dolgok a helyükön vannak, és a helyükön is maradhatnak, függetlenül attól, éppen milyen kormányunk van. Emlékezzetek vissza, 1990-ben elindultunk, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol szabadság, biztonság és jólét egyszerre található. Azt gondoltuk, ott majd megállunk. Megállapodunk, berendezkedünk, otthonosan és békésen élhetünk. Egyetlen nép sem akar örökké vándorolni. Még a leginkább kíváncsi és leginkább változatosságra vágyó természetûek is szeretnék, hogy legyen egy állandó hely az életükben, amit az otthonuknak éreznek, és ahová a kalandokból hazatérhetnek. 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban a választásokkor belenéztünk a demokrácia tükrébe, és azt láttuk, hogy ez még nem az a hely, ahova elindultunk. Még nem érkeztünk meg oda, ahova vágyunk. Ezért mindig, ’90-ben is, ’94-ben és ’98-ban is újra felkerekedtünk. Az új túrához persze mindig új túravezetõ kell. Ez rendjén is van. Ám 2002-ben már nem az útrakelésre szavaztak Magyarország polgárai. Hiszen már hozzákezdtünk a berendezkedéshez. 2002-ben nem arról volt szó, hogy ismét fölszedjük a cókmókot, és továbbvándorolunk; 2002-ben nem túravezetõt kerestek a magyarok, hanem házmestert, gondnokot. Vagy legyünk elegánsabbak: belsõépítészt. És azért szavaztak bizalmat, mert azt ígérték nekik, hogy otthonosabban fogják elrendezni a dolgokat a végre, nagy nehezen megtalált otthonunkban.
Most azért kell ismét változtatnunk, mert nem tartották be, amit ígértek. Okos, megfontolt és lakógyûlés által jóváhagyott belsõépítészeti munka helyett kiütötték a ház falait, beszakították a tetõt, és masírozást vezényeltek. Oda a Széchenyi-terv, oda az otthontámogatási rendszer, oda a gyermekek után járó adókedvezmény. Három és fél éve újra arra kényszerítettek bennünket, hogy meneteljünk.
Meneteljünk egy ismeretlen, pontosan meg nem fogalmazott cél felé. Hol jóléti rendszerváltoztatás, hol száz lépés, hol igazságos, hol versenyképes telephellyel biztattak bennünket. Kedves Barátaim, azért van itt a változás ideje, mert a kormányzati izgágaság helyett újra a nyugodt erõre van szükségünk. Azért van itt a változás ideje, mert fogy az ország és fogy az emberek pénze. Bevételeink elsõsorban nem munkából származnak, hanem hitelekbõl. Valójában hiába dolgozunk egyre többet, nem a pénzünk lesz több, hanem az adósságunk. Eljött a változtatás ideje, mert a fiatalok egyre nagyobb számban vágynak el tõlünk. Nem látnak lehetõséget, hogy az iskola után munkához juthassanak. Eljött a változtatás ideje, mert a munkaképes emberek több mint 10 százaléka nem jut értelmes munkához. Mert a munkavállalók nem tudják, másnap is lesz-e munkahelyük. Mert a munkának nincs becsülete, és napi 10 óra munka sem teremt gondtalan életet. Mert az árak már régóta európaiak, a jövedelmek pedig ezt meg sem közelítik. Azért jött el a változtatás ideje, mert akit lehet, minimálbéren kell bejelenteni az adóterhek miatt. Mert sokak számára a fekete munka a túlélés egyetlen módja. Mert kifizetõdõbb ma Magyarországon ügyeskedni, mint dolgozni, és a szélhámosok többre viszik, mint a becsületesen dolgozó emberek. Azért jött el a változás ideje, mert büntetik a gyermeket nevelõ családokat. Mert az ötvenes éveiket taposók, ha elveszítik a munkahelyüket, nem tudják, találnak-e valaha még az életben újabb munkát. Mert a nyugdíjasokat nem védik meg az áremelésektõl. Azért jött el a változás ideje, mert a gazdaság egyre vészesebben kettészakad. A magyarok, a magyar vállalkozók túlélésért küzdenek. Ezért, valljuk be, gyengék vagyunk, és kiszolgáltatottak. Azért jött el a változás ideje, mert ma nincs biztonság, nincs biztonságban az ország, és nincsenek biztonságban az emberek. Azért jött el a változás ideje, mert meg kellett tapasztalnunk a saját bõrünkön, hogy demokráciában éppúgy tönkre lehet tenni egy országot, mint egy diktatúrában, kedves Barátaim! Tegyük fel a kérdést: ki képes változtatni? Azt mondom nektek erre a kérdésre, kedves Barátaim, hogy változtatni az tud, aki szembe mer nézni a valósággal. Ma egyszerre kell farkasszemet nézni Magyarország aggasztó, súlyos helyzetével és a XXI. század kihívásaival. Lássuk be, a tegnap nem alkalmas a változtatásra. A tegnap bátorsága arra elég, hogy átfesse a valóságot. Bejelentéseiket ma már csak a hirdetõoszlopok veszik komolyan, fenyegetéseikre pedig legfeljebb a fali újságok remegnek meg. Kedves Barátaim, a tegnap a bajok orvoslása helyett festékre költi a pénzt. Vessetek egy pillantást a 2006-os költségvetésre. Éppen a legvédtelenebb emberektõl veszik el a pénzt. A falusi óvodába, iskolába járó, szegény, munkanélküliséggel sújtott családoktól, kollégista falusi gyerekektõl, fogyatékkal élõktõl. Amely pénzt aztán számolatlanul, milliárd-szám költik propagandára.
Nos, kedves Barátaim, ha a múlt nem alkalmas a változtatásra, akkor nézzük meg, vajon a mi Szövetségünk alkalmas-e erre? Ha visszatekintünk a saját történetünkre, láthatjuk, hogy bennünk mindig megvolt az erõ, hogy szembenézzünk a valósággal. Megvolt 1990-ben, amikor a rendszerváltás volt soron. Megvolt 1994-ben, amikor láttuk, létre kell hozni a Polgári Szövetséget, mert egyébként elvész a polgári Magyarország gondolata. Megvolt 1998-ban, amikor vállalni kellett a kormányzást. És megvolt bennünk a szembenézés bátorsága 2002-ben is, amikor láttuk, hogy újra kell magunkat építeni, mert egyébként nem érdemeljük ki újra a választópolgárok bizalmát. Mi, kedves Barátaim, szembe tudunk nézni a valósággal. A mi Szövetségünk, a Jövõ Szövetsége erõs és kiegyensúlyozott. Ezért a Jövõ Szövetségének kell a változás élére állnia.
Nos, azért tegyük fel azt a kérdést is, alkalmasak vagyunk-e a feladatra. Ha az értékeinket nézzük, azt mondhatjuk, ezek világosak, kipróbáltak és tiszteletet érdemlõek. Család, munka, nemzet. Ne feledjétek, mi, szülõk, tudjuk, hogy a gyerekek lenni akarnak valamik. Hol bátrak, hol igazságosak. A felnõttek azonban tenni akarnak valamit. És mindenki tudja, hogy mi kik vagyunk, hiszen mindenki tudja, hogy mit tettünk. Nemzeti Színház, Mária Valéria-híd, otthonteremtés, Széchenyi-terv, Sportaréna, Millenáris Park, Mûvészetek Palotája, diákhitel, státusztörvény, minimálbér, beregi újjáépítés. Bátran mondjuk hát ki, mindenki tudja, hogy kik vagyunk, hiszen mindenki tudja, hogy honnan jöttünk.
Kedves Barátaim! Mondjuk ki, az idõ éretté tett bennünket. Egy amerikai elnök, egy bizonyos Clinton egyszer azt mondta: nem tesz rosszat a politikusoknak, ha néha fenéken billentik õket. Ez ugyan nem kellemes, de valóban nekünk sem ártott. A lényeg, hogy az idõ éretté tett bennünket. Tapasztalat, tetterõ, tisztelet és emberség – ezt hozta számunkra az élet, a tapasztalat, erre tanított meg bennünket az idõ. De, kedves Barátaim, nem elég Magyarország aggasztó helyzetével szembenézni. Aki a változás élére akar állni, annak a XXI. század kihívásaival is meg kell birkóznia. Aki folyton a lépéseit figyeli, aki földre szegezi a tekintetét, a lépéseit számolgatja, akkor veszi észre az útjában álló lámpaoszlopot, amikor már rég beverte a fejét. Így sohasem láthatja, hogy milyen szélsebesen rendezõdik át körülöttünk a világ. Látókörünkbe olyan országok és népek kerültek, amelyekrõl eddig csak földrajzórákon vettünk tudomást. Ma gazdasági vetélytársak, horribile dictu, hatalmi tényezõk, és migránsok millióinak kibocsátói. Változik a világ, változnunk kell hát nekünk is. Komputerforradalom és internetrobbanás zajlik körülöttünk. Nekünk, magyaroknak új kitörési pontokra, saját magyar felemelkedési modellre van szükségünk a megváltozott világgazdasági feltételek között. Barátaim, a változás egyszerre esély és felelõsség. Mi, magyarok, szabadok vagyunk, és a szabadság is esély és felelõsség. De kreatívak is vagyunk, tehetségesek, merészek és ügyesek. Az új világ, mely körülöttünk most bontakozik ki, a tudáson és az eredetiségen alapul, valamint szorgalmon és kitartáson. A XXI. század teret nyit számunkra, magyarok számára. Nem a területi nagyság, nem a nyersanyagkincs, hanem a képesség, a tudás és a munka számít majd igazán. És ebben mi, magyarok, jól állunk. Nagyon jól állunk.
Vegyük észre, Barátaim, hogy a XXI. század megkezdõdött. Magyarország kezében ott van minden ütõkártya, hogy az övé is lehessen ez a század. Csak rajtunk múlik, hogy megragadjuk-e a lehetõséget. Senki nem fog ránk várni, ha úgy döntünk, hogy nem élünk a lehetõséggel. Ha a világ változik, Magyarország sem maradhat mozdulatlan. Ami védtelenné teszi az országot, az a mozdulatlanság, és a valósággal való szembenézéstõl való félelem. Barátaim, a mozdulatlanság a tegnap, ahol mindig ugyanannyi lehetõséget kell egyre többfelé elosztani; ahol az összevisszaság egyre nõ, ahol mindenki attól szenved, hogy kevés van, és azt sokfelé kell elosztani. Lemaradunk a nemzetek versenyében, mert azt szajkózzuk, nálunk így is nagy a jólét; nálunk így is kirobbanó a gazdaság. De a XXI. század valahogy ezt nem érti, nem hallja, és egyre távolodik tõlünk. Így lettünk az új Európai Unióhoz csatlakozó államok között elsõkbõl az utolsók. Mondjuk ki, hogy a holnap a változásé. A változásé, amely kinyitja a XXI. század kapuját, és új lehetõségeket teremt. S végre meghozza a biztonságos életet, ahol mi, magyarok is otthonosan berendezkedhetünk. Ne engedjük, hogy álruhában visszalopóddzon a múlt század, ugyanis azt mi, magyarok elvesztettük. Ne engedjük, hogy továbbra is fogva tartsanak bennünket a tegnap vitái. Figyeljünk a világra, halljuk meg a jövõ vitáit. A jövõ vitája nem az, hogy hogyan kezeljük a munkanélküliséget, hanem hogy hogyan teremtsünk teljes foglalkoztatást. A jövõ vitája nem az, hogy miképpen adjunk támogatást a családoknak, hanem hogy hogyan ismeri el az állam, hogyan írhatják le az emberek a gyermekvállalás költségeit. A jövõ vitája nem az, hogy hogyan tartsuk távol a nemzettestvéreinket, hanem az, hogy létrehozzuk a határokon átnyúló magyar gazdasági térséget, amibõl a határon túliak nem visznek, hanem hoznak. Mert, kedves Barátaim, a jövõ kérdése nem az, hogy hogyan privatizáljunk, hanem hogy a magyar állam képes-e a nemzetközi üzleti élet szereplõjévé válni, éppúgy, mint a többi európai uniós nemzet állama.
Amikor a XXI. századról gondolkodunk, figyeljünk fel azonban egy általános európai problémára is, amellyel nekünk, magyaroknak is szembesülnünk kell. Létfontosságú értékek vannak eltûnõfélben vagy tûnnek el teljesen, mert szinte senki sem foglalkozik a védelmükkel. Eltûnõben a tisztelet fogalma, amely egyaránt megillet fiatalt és idõst, tanárt és diákot, és amely kijár minden nõnek. Eltûnõben van a munkás fogalma, a munkás szót alig halljuk, mintha szégyellnénk, hogy munkából is meg lehet élni. Eltûnõben a nemzet fogalma Európában, s mintha homályosodna a családé is.
Kedves Barátaim! Eddigi három fõ értékünket ki kellene egészíteni egy újabbal. A munka, a család és a nemzet mellé be kell emelnünk a tiszteletet is. A mi Szövetségünk legyen a tisztelet pártja is Magyarországon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, kedves Szövetségesek! Az elmúlt tizenöt év során mi megtanultuk, hogy hogyan kell és hogyan nem szabad változtatni. Vannak hibák, amelyeket nem akarunk többször elkövetni. Emlékezzünk saját hibára. Kevesebb energiát kell a meggyõzésre, és sokkal több energiát a meghallgatásra és a megértésre fordítani. Több türelem, elvégre nem vagyunk már olyan fiatalok, hogy mindenre tudjuk a választ. És, kedves Barátaim, nem éltünk a lehetõséggel, hogy bevezessük a személyes részvétel, a közvetlen demokrácia tõlünk nyugatra már ismert formáit. A tanulság, hogy a nemzeti konzultációt folytatni kell a kormányzás és a Parlament mellett, amely nagyon fontos, a közvetlen részvétel állandó konzultációs formáit is meg kell teremtenünk, ha erre még egyszer lehetõséget kapunk. És vannak hibák, amelyeket ma követnek el, és nekünk azokból is tanulnunk kell. Hiszen azt ígérték, hogy a jó dolgokat folytatni fogják. Nem ezt tették. Pedig vannak jó dolgok, amelyeket folytatnunk kell. Meg kell õrizni mindent, ami jó, függetlenül attól, melyik kormányhoz, melyik történelmi korszakhoz kötõdik. Meg kell õrizni, sõt, bõvíteni kell. Emelni kell a 13. havi nyugdíjat, örülnünk kell és meg kell õriznünk a sorkötelezettség eltörlését, és meg kell tartanunk az egyszerûsített vállalkozási adót is. És persze vannak, Barátaim, rossz dolgok, amelyeken változtatni kell. Mondjuk ki bátran, új gazdaság kell. Kevesebb adó, több munkahely. Ez az elsõ lépés. Adócsökkentés és az új vállalkozásösztönzõ rendszer, amely föllendítheti a gazdaságot. Új állam is kell, kevesebb bürokrácia és több támogatás. Az állam ma inkább gúzsba köt, gátol, felügyel, büntet, az új állam azonban majd – reményeink szerint – védelmet nyújt, segít, támogat és lehetõséget teremt. És, kedves Barátaim, új politika is kell. Új politika is kell; mondjuk ki, kevesebb politikus, közvetlenebb demokrácia. A változás ezeken a pontokon legyen megfontolt, józan, de gyors és mélyreható. Tanuljunk a mai hibákból. Mindenbe belekapnak, mindent meg akarnak változtatni. Így nem lehet élni. De változtatni sem lehet, kedves Barátaim! Összpontosítani kell a valóban fontos dolgok megváltoztatására.
Ha bekövetkezik a változás, talán jó, ha elõre tudjuk a választ arra a kérdésre, mi lesz a változás után? Reményeink szerint végre a magyaroknak egyszerre jut osztályrészül a szabadság és a biztonság. A szabadság, amit a rendszerváltással elértünk, csak akkor teszi boldogabbá a magyarok életét, ha mellétársul az együttérzés és az emberség. A változás lényege az kell hogy legyen, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Az országban mindenekelõtt a munkának kell méltó helyre kerülnie. A munkának kell az elsõ helyre kerülnie az érvényesüléshez vezetõ utak és lehetõségek között. A változás után Magyarország olyan ország lesz, amely sohasem téveszti szem elõl a legfontosabb küldetését: lehetõséget adni minden magyarnak a boldogulásra. Higgyétek el, nem jön létre boldog társadalom, ha nem rehabilitáljuk a munkát. A változás kulcsa a munka! Senkit sem ítélhetünk arra, hogy ott maradjon, ahová született, ha az a hely nem megfelelõ a számára. De fordítva is igaz. Senki nem maradhat élethosszig olyan pozícióban, amelyet nem érdemelt ki. A munka rehabilitálása azt jelenti, hogy a tisztes polgári lét munkával elérhetõ. Senki sem ígérheti – mi sem –, hogy munkával bárki eljuthat a luxusbaloldal gondtalan és fényûzõ életének szintjére. De a mi célunk, a tisztes polgári élet mindenki számára elérhetõ kell hogy legyen. Kedves Barátaim, a változás után mindenkinek jár a védelem. A kertje, a háza, értékeinek védelme, érdekeinek védelme a munkahelyén, közösségének védelme, és eszméinek, ideáinak védelme is jár. Ez lesz a védett társadalom.
A változás után mindenkinek jár legalább még egy új lehetõség. A fiataloknak az otthonteremtésre, tanulásra és az elsõ munkahelyre. A családoknak jár egy lehetõség újabb gyermekekre és egy nagyobb otthonra. A nõknek jár a védelem és az egyenlõ elbánás. Az ötvenes éveikben járóknak majd jár még egy lehetõség, hogy megõrizhessék a munkahelyüket. És a nyugdíjasoknak jár még egy lehetõség az elviselhetõ létfenntartási költségekre és a magasabb nyugdíjakra. Mindehhez persze nagyobb kenyeret kell sütni, és nem a régi kenyér felszeletelése körül kell csatározni. Azt szeretném, hogy ti, mindannyian, sõt, Magyarországon mindenki megértse: egyetlen ember sem felesleges, mindenkinek megvan a helye, és mindenki megtanulhatja a jövõben használni a képességeit. Szabadok leszünk, biztonságban élünk, és összefogunk. Mindenkire szükség lesz, senki sem érezheti, hogy félretolták vagy hogy elszigetelt. Ez lesz az emberhez méltó élet, elõször Magyarországon, és utána az egész Kárpát-medencében. Az emberhez méltó élet, ahol a gyermek nem teher, ahol a hit nem szégyen, ahol a munka nem alamizsna, a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, ahol az egészség nem üzlet, az otthon nem vágyálom, és ahol nem dönthetnek majd megkérdezésünk nélkül a mi sorsunk felõl. Ez lesz az a Magyarország, ahol végre semmi sem lesz fontosabb a magyar embereknél.
Nos, ez lesz a változás után, kedves Barátaim. Ez lesz a változás után. De itt jön az örök magyar kérdés. Azt tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz? Ahogy elnézem a költségvetést, kínlódás, körbe-körbe járás, egymásra mutogatás, hagymázas öt- és tízéves tervek, annak bizonygatása, mit miért nem lehet megvalósítani. És lesz, kedves Barátaim, kétségbeesett ígérgetés. Fognak ígérni pénzt a romáknak, a nyugdíjasoknak, meg fogják ígérni, hogy nem lesz gázáremelés, ígérnek majd több ezer kilométer autópályát, és ígérnek egymillió új munkahelyet. De ne felejtsük el, hogy az ígéretekkel és a propagandával szemben ott lesznek a bizonyítékok, a valóságos magyar élet. A csõd szélén egyensúlyozó, utolsóként kullogó ország. A négyszázezer munkanélküli. Az egekbe emelkedett gáz- és gyógyszerárak. A veszedelmesre nõtt adósság. A meghamisított költségvetés. A kifizetetlen támogatások. A túlélésükért küzdõ magyar vállalkozók. A földjükért és túlélésükért küzdõ magyar gazdák. Ez a rossz hír. De a jó hír az, hogy ezt az öt hónapot egy lábon állva is ki fogjuk bírni.
És végezetül még azt szeretném Nektek, azt szeretném Önöknek elmondani, javaslom, hogy 2006 legyen a változás éve. A változást az emberek akarják, tehát a történelem diktálja. Ha nem történik meg, hazánk végérvényesen leszakad, visszasüllyed az elmaradottságba, belefullad a szegénységbe. Arra kell felkészülnünk, hogy 2006 a változás éve lesz. A változás a mi új küldetésünk, és változtatni csak együtt tudunk. Nehéz lesz. Tudjuk, hogy átkozottul nehéz lesz, mert a tegnap mindent elkövet, hogy megakadályozza a változást. Viselkedjünk azonban józanul. Brassóban, amikor a Sztálin-szobrot próbálták ledönteni és a daru hiába erõlködött, a szobor nem akart ledõlni, csak billegett, akkor egy székely elõbb-utóbb megunta mindezt, fölszólt, s azt mondta: Ne figurázz, Jóska! Ha menni kell, menni kell!
Kedves Barátaim! Nekünk nem azzal kell törõdnünk, hogy a tegnap mit csinál, hogy a tegnap milyen eszközöket vet be. Az az õ dolga. Mindenkit arra kérek, ne azt figyelje, hogy a tegnap min mesterkedik. Mesterkedjen. Mi ne õket nézzük, mert akkor mi is vissza fogunk menni a tegnapba, és mi is ott fogunk ragadni velük együtt. Minket a holnap érdekel. A mi dolgunk a holnap. A mi feladatunk, hogy jobbak legyünk, és egyre többen legyünk. Nekünk erre kell koncentrálni, nekünk ezért kell megtennünk mindent, sõt, annál is többet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a támadások elsõ számú célpontja én magam leszek. Pontosan tudom, hogy nincs a gyanúsítgatásnak, a vádaskodásnak és lejáratásnak olyan eszköze, amit majd ne próbálnának ki rajtam. Én csak egyet ígérhetek Nektek. ÉN BÍRNI FOGOM! De készüljetek fel Ti is, hogy Ti is kibírjátok! Hogy ez sikerüljön és Ti is kibírjátok, arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy fogadjatok meg tõlem néhány jó tanácsot. Elõször is azt, hogy vannak idõk, amikor az embernek életébõl, idejébõl, erejébõl egy magas cél érdekében el kell különítenie egy részt. Tanácsolom, hogy tegyétek ezt. Ti is szerezzétek be a család hozzájárulását. Ne feledjétek, bármilyen magas és nemes a cél, a világon a család a legfontosabb. Másodsorban fogadjátok meg, hogy megteszünk, elkövetünk mindent és elvégzünk minden feladatot, amirõl azt gondoljuk, hogy rajtunk kívül más nem tudja elvégezni. Harmadjára fogadjátok meg, hogy elvégezzük azt a feladatot is, amely más dolga, de nem végzi el. Majd késõbb elszámolunk. És negyedszer, határozzátok el magatokat, hogy félretesszük azokat a gondolatokat, amelyek jelen- vagy jövõbeli pozíciók megszerzésére irányulnak, és csak a munkával törõdünk. Ötödször azt kérem tõletek, azt tanácsolom nektek, tegyük félre az összes valós és vélt sérelmünket, hogy csak a munkára összpontosíthassunk. És hatodjára, bár tudom, hogy mindannyian tudjuk, hogy minden erõfeszítésünk mellett a siker végsõ soron ajándék, mégsem süllyedünk el a csodavárásban, a csodafegyvervárásban, hanem minden nap elvégezzük azt a kicsi, mégoly jelentéktelennek tûnõ munkát is, amely nélkül nem lesz változás és nem lesz siker. Ezek a tanácsaim, kedves Barátaim. Kérlek, fogadjátok meg õket. Végezetül pedig engedjétek meg, hogy a holnap nevében arra kérjelek Benneteket, hogy mostantól mindenki segítsen, amivel tud. Amikor majd távoztok innen, kezetekbe fogjátok kapni ezt a dokumentumot: Változás 2006. Kérlek majd Benneteket, nyissátok ki. Így fog kinézni, és ezt találjátok benne. Változás 2006, Jelentkezési lap. Legyen Ön is a Változás 2006-csapat tagja. Várunk csapatunkba mindenkit – mondja az iromány –, aki támogatni akarja a Változás 2006 programját, és szeretne mindent megtenni a változásért. Mindenkit, aki tevékeny részese akar lenni a gyõzelemnek, aki kész megmutatni, hogy számíthat rá Magyarország, számíthat rá a Szövetség. Várunk hát mindenkit. Ezen a napon arra kérlek Benneteket, jelentkezzetek. Csatlakozzatok, jelentkezzetek, mert mindannyiótokra szükség lesz. Szükség lesz önkéntesekre, hírvivõkre, kopogtatókra, szükség lesz minden adományra, támogatásra, minden szorgos kézre és minden okos ötletre. De mindenekelõtt, kedves Barátaim, Ti legyetek a holnap hírnökei. A változás jókedvû és tetterõs hírnökei. Mindenkinek el kell mondanunk, hogy a változás jó. A változtatás jó. A változástól senkinek nincs oka félni, mert mi senkit sem hagyunk az út szélén. Jelentkezzetek, mutassatok példát, és hívjátok a többieket is. Magam is ezt fogom tenni. Éppen ezért nem azt mondom Nektek, hogy elõre, hanem azt, hogy utánam!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
