
A hangos zene és a rendezvény zaja miatt a vacsora résztvevői kezdetben észre sem vették a veszélyt. Csak akkor döbbentek rá a bajra, amikor a biztonságiak megjelentek a teremben – ekkor a vendégek többsége azonnal az asztalok alá vetette magát. Donald Trumpot a titkosszolgálat emberei mindössze 15 másodperccel a riasztás után már biztonságos helyre kísérték. A gálán jelen lévő mintegy 2600 vendéget szintén evakuálták az épületből.
A jelenlévők között volt Erika Kirk, a Turning Point USA vezérigazgatója is. Kirk számára a helyzet különösen megrázó volt: férjét, Charlie Kirköt tavaly szeptemberben gyilkolták meg, miközben a Utah Valley Egyetemen tartott beszédet. Erika Kirk a lövések hallatán egy asztal alá húzódott, majd később zokogva, biztonságiak gyűrűjében hagyta el a szállodát.
Tűzpárbaj a hallban
A helyszíni felvételek tanúsága szerint a támadó a szálloda bejáratánál található ellenőrző ponton rontott át. A biztonságiakkal kialakult tűzpárbajban 6-7 lövés dördült el. Egy rendőrt találat is ért, őt azonban golyóálló mellénye megvédte a súlyos sérüléstől.
Játékfejlesztő volt a támadó
Az elkövetőt a hatóságok azonosították: a Los Angeles-i illetőségű Cole Tomas Allen részmunkaidős tanárként és játékfejlesztőként dolgozik. Ellene erőszakos bűncselekmény során elkövetett lőfegyverhasználat, valamint szövetségi tiszt elleni fegyveres támadás miatt emeltek vádat. Szombat éjszaka a szövetségi nyomozók már meg is jelentek a férfi kaliforniai otthonánál.














