
Lövöldözés volt az isztambuli rendőrkapitányságnál. Két rendőr megsérült, a támadók elmenekültek. Napközben egy fegyveres a török kormánypárt egyik székházát is megtámadta, kedden pedig két szélsőbaloldali fegyveres ejtett túszul egy ügyészt Isztambulban. Azt követelték, hogy a bíróság vizsgálja ki a rendőri túlkapásokat. A túszukat valószínűleg épp a rendőrök lőtték le véletlenül. Erdogan török elnök a támadásokat a demokrácia elleni terrorakciónak nevezte.
Több ezren gyászolták a kedden meggyilkolt török ügyészt. A túszszabadító akció közben kapott halálos sebet, valószínűleg a rendőrök lőtték le véletlenül. A muszlim vallási szabályoknak megfelelően már másnap eltemették. „A teljes szakma gyászol. Kifejeztük a részvétünket a családnak, a kollégánk feleségének és gyerekének, akiknek ezt most nagyon nehéz feldolgozni” – mondta a török ügyvédi kamara vezetője, Metin Feyzioglu.
Az isztambuli ügyészt két marxista fegyveres ejtette túszul. Azt akarták elérni, hogy indítson vizsgálatot a rendőrök ellen, akik két éve egy tüntetésen halálosan megsebesítettek egy 14 éves kisfiút. A szélsőbaloldali fegyveresek egy antalyai szervezet tagjai voltak, a rendőrség egy napon belül 19 társukat tartóztatta le. A kormány kritikusai szerint sokan elégedetlenek a kormány elleni tüntetések kivizsgálásaival. „Én is részt vettem ebben a kivizsgálásban, és a kollégáimmal keményen dolgoztunk, hogy ne mondja senki, hogy nem dolgoztunk megfelelően. Ez egy egyszerű terrortámadás volt” – mondta egy ügyvéd.
A kormányzat elleni támadássorozat szerdán is folytatódott. Isztambulban a kormánypárt egyik kerületi irodájába tört be egy fegyveres. Mindenkit kikergetett az épületből, aztán egy kardot és egy török zászlót lengetve kiállt az ablakba. A rendőrök vitték el. „Folyamatosan harcolunk a terrorizmus ellen. Az AK párt irodája elleni támadás fenyegetés volt, amivel talán a kurd békefolyamatot akarták veszélyeztetni. A török kormány megtesz minden óvintézkedést, hogy megvédjük a demokráciát és megfékezzük a terrorizmust” – mondta a török elnök, Recep Tayyip Erdogan.
Az autoriter török elnök ellen két éve kezdődtek tömegtüntetések. Erdogan ellenzéki újságírókat, bírókat és katonai vezetőket is bebörtönöztetett, az ellene szervezett demonstrációkat pedig rendszeresen verik szét a rendőrök, akik ellen többnyire vizsgálat se indul.