
Kenyában már 70 halottja és 80 sérültje van annak a terrortámadásnak, ami a főváros közelében lévő egyetemen zajlik. A fegyveresek elbarikádozták magukat. 500 túszuk is lehet, a rendőrök ennyi diákról nem tudják, hogy hol van. A támadást az Al Sahab nevű milícia vállalta magára, ők támadtak meg 2 éve egy kenyai bevásárlóközpontot is.
A terroristák először bombákat robbantottak a egyetem bejáratánál, majd behatoltak az intézmény területére, amelyet mindössze két rendőr védett. A támadók túszokat ejtettek, és elbarikádozták magukat.
„Reggel kezdődött. Sokan meztelenül menekültek ki a kollégiumi szobájukból, arra sem volt idő, hogy felfogjuk, mi történik” – mesélte egy diák.
Az egyetemi kampusz akkora, mint egy kisebb falu: kollégiumok, sportpályák, boltok találhatók a területen. A 815 hallgató kétharmada kerülhetett fogságba. A kenyai tévé helyi tudósítója hadiállapotról beszélt a CNN-nek:
„Tankok törtek be az egyetemre, és lövik a terroristák által elfoglalt épületeket, csak senki sem tudja, hogy vannak-e bent túszok. A mentők folyamatosan járnak ki-be, de nem tudjuk, hogy holttesteket vagy sérülteket visznek.”
A támadást az iszlamista As-Sabaab milícia vállalta magára, amely az Al-Kaidához kötődik. Ez a csoport támadta meg két éve a nairobi bevásárlóközpontot, akkor 67 emberrel végzett. Most állítólag a vallásuk alapján válogatták a diákokat: a keresztényeket túszul ejtették, a muszlimokat elengedték.
„Arra kérem a honfitársaimat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat. Jelenleg is zajlik az információgyűjtés, hogy a lehető leghamarabb megnyugtatóan rendezni tudjuk a helyzetet. Le fogjuk győzni az ellenséget” – ígérte rendkívüli tévébeszédében Uhuru Kenyata államfő.
Muszlim terroristák 2011 óta hajtanak végre támadásokat az országban, mióta a kenyai hadsereg erejét lekötik a harcok a szomszédos Szomáliában.