NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei

A magyar orvoscsoport az egyik legkeményebb helyen segített

Hazatért a földrengés sújtotta Nepálból a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja.

  • 2015. május 05., kedd 17:24
Vágólapra másolva!

A négyfős csapat 350 sérültet látott el egy olyan térségben, ahol gyakorlatilag az elmúlt években semmilyen egészségügyi ellátás nem volt. Késmárky András a Hír TV-nek elmondta, hogy a tapasztalatai alapján a segítség célba jutását az ázsiai országra jellemző bürokratizmus is lassítja.

– A Debreceni Egyetem különleges mentőcsoportja Katmandutól körülbelül 70-80 kilométerre a hegyek közt dolgozott egy 700 fős településen. Ezt a régiót érintette talán az egyik legerősebben a földrengés. A település nagy része, illetve a hegy másik oldalán lévő rész szinte megsemmisült. Egy olyan régióról beszélünk, ahol orvos nem is nagyon van és a legközelebbi kórház körülbelül 50 kilométerre található. 350, regisztráltan 350 beteget láttunk el az alatt a néhány nap alatt, amíg kint dolgoztunk a területen. Ebből körülbelül 60 százalékban a földrengésben megsérült volt, mondta Késmárky András, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának vezetője.