NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei

Liberálisok: Az Orbán-kormány szembefordult az unióval

Pártpolitikai megfontolásból szít idegengyűlöletet a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációval az Orbán-kormány az Európai Parlament liberális képviselői szerint. Az unió törvényhozásának alapjogi bizottsága megvitatta a halálbüntetés visszaállításáról elhangzott magyar felvetést is. A nemzeti konzultációs kérdéssor az Európai Néppártnak sem tetszik.

  • 2015. május 07., csütörtök 20:45
Vágólapra másolva!

Ez a vita is úgy indult, mint több ilyen esetben, a néppáriak megvédték a magyar kormányt, mondván, az nem jelenti azt, hogy Magyarországon halálbüntetést akarnának bevezetni. Hiszen a magyar miniszterelnök is kifejtette már és mások is megerősítették a kormányból, hogy nincs ilyen terv. A liberálisok, illetve a szociáldemokraták viszont támadták az országot, és azt mondták, hogy folyamatosan Magyarország miatt, Orbán Viktor miatt kell ilyen vitákat, meghallgatásokat tartani, és ez nem lehet véletlen.

„Számomra a halálbüntetés egy barbár, középkori gyakorlat bárhol a világon, és az Európai Unióban nincs helye. Arról nem kell beszélnünk, mert mindannyian tudjuk, hogy Orbán úr provokatív kijelentéseket tesz. Az egész idő alatt egy hatalmas középső ujjat mutatott az Európai Unió értékeinek. Ő pontosan tudja, ahogy mi is, hogy ez nem jelenti azt, hogy a halálbüntetést elfogadják” – mondta Sophie in 't Veld, a liberálisok holland EP-képviselője.

Az egyik néppárti képviselő ugyanakkor azt mondta, hogy bár tőle mindenki azt kéri, hogy hallgasson, ő mégis el kell mondja azt, hogy Orbán Viktor egy olyan rendszert épít ki Magyarországon, ami nem összeegyeztethető a demokráciával. A luxemburgi képviselő egyébként már többször bírálta az Orbán-kormányt.

A vitának egy későbbi részében pedig előkerült a nemzeti konzultáció a bevándorlókról. Itt viszont a néppártiak vezérszónoka, Hohlmeier asszony, aki itt vezeti a bizottságban a néppárti frakciót, nagyon határozottan azt mondta, hogy „ezt a kérdőívet a néppárti delegáció nem tudja elfogadni, mert olyan általánosításokat, olyan véleményeket fogalmaznak meg a kérdésben, ami nem összeegyeztethető a néppártnak a demokráciával és az egyenlő elbánásról vallott elképzeléseivel. Hiszen akkor, amikor halnak éhen, fúlnak vízbe a tengeren, akkor nem lehet így megközelíteni egy kérdést, úgyhogy ezzel kapcsolatban egészen biztos, hogy nagyon komoly viták lesznek”.