
Lefejezné a Samsungot a dél-koreai ügyészség
Korrupció miatt vádat emelt a dél-koreai ügyészség a Samsung-csoport első embere és négy másik vezetője ellen.
A vádhatóság szerint a vállalat elnöke átszámítva több mint tízmilliárd forint kenőpénzt fizetett az ázsiai ország államfőjének és az elnök egyik közeli barátjának, hogy kormányzati segítséget szerezzen a cégcsoport irányításához. A cégvezetőt emellett hamis tanúzással és nagy pénzösszegek külföldre menekítésével is vádolják.
Az elnök mellett négy másik vezetőt is gyanúsít az ügyészség. A Samsung ellen akkor kezdtek nyomozni a hatóságok, amikor az ország elnökéről kiderült, hogy egy közeli barátja kenőpénzért állami engedményeket ígért nagyvállalatoknak.














