

Késett néhány percet a parlamenti ülésről, ezért benyújtotta a lemondását egy brit kormánytag. Lord Michael Bates nem ért oda az első hozzá intézett kérdésre a londoni parlament felsőházában, így a bocsánatkérés után bejelentette, távozik a posztjáról. A brit kormányfő nem fogadta el a lemondását.
A londoni parlament felsőházának szerdai ülésén, a miniszteri válaszokra szánt időben a munkáspárti Ruth Lister kérdést akart feltenni a nemzetközi fejlesztésekért felelős kormánytagnak, Bates azonban nem volt a helyén, így párttársának kellett válaszolnia, úgy, hogy erre nem volt felkészülve. A néhány perces késéssel megérkező konzervatív politikus azonnal elnézést kért a kérdezőtől, felajánlotta a lemondását, majd a többi lord tiltakozása közepette kivonult az ülésteremből.
„Már öt éve abban a kiváltságban lehet részem, hogy a kormány nevében válaszolhatok itt a kérdésekre, és ez alatt az idő alatt mindig úgy gondoltam, hogy az udvariasságnak és a tiszteletnek a lehető legmagasabb szintjét kell tartanunk. Rettenetesen szégyellem magam, hogy nem voltam a helyemen, ezért felajánlom a lemondásomat a miniszterelnöknek azonnali hatállyal. Elnézést kérek” – fogalmazott a konzervatív politikus.
Az ellenzék szerint erre a gesztusra nem volt szükség. „Egy bocsánatkérés Lord Bates részéről tökéletesen elegendő, ez apró udvariatlanság volt, amelyet időnként bármelyikünk elkövethet” – reagált Angela Smith, a Lordok Háza munkáspárti frakcióvezetője.
Theresa May miniszterelnök nem fogadta el Bates lemondását, a lord pedig úgy döntött, folytatja a munkáját.