Zivatarok moshatják el a gyilkos meleget

Az elmúlt hét év legmelegebb nyara tombol Nagy-Britanniában: hétfőn Londonban 33,5 Celsius-fokot mértek, amire utoljára 2006-ban volt példa. A forróság leginkább az idős, beteg embereket veszélyezteti.

  • 2013. július 23., kedd 13:03
Vágólapra másolva!

Az angoloknak a napokban kijutott a jó időből, hiszen hétfőn is 33,5 Celsius-fokot mértek. Ilyen hőségre utoljára 2006 júliusában volt példa a szigetországban.

Míg a fiatalok élvezik a kánikulát, az időseket próbára teszi az elmúlt hét év legnagyobb hőhulláma. A Daily Telegraph értesülései szerint eddig 760 haláleset köthető a forrósághoz.

„Sok ember halálát előrehozta a nagy meleg, főleg 75 év felettiek az áldozatok. Az idős emberek közül elsősorban azok veszélyeztetettek, akik már amúgy is valamilyen betegségben szenvednek” – mondja Ben Armstrong professzor.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az amúgy igencsak esős szigetországban az utóbbi hetekben a csapadék is elmaradt: Angliában és Walesben például csak hetedannyi eső hullott, mint tavaly ilyenkor.

A meteorológusok előrejelzése azonban megkönnyebbülést jelenthet: arra számítanak, hogy a következő napokban zivatarok és viharok mossák el a tikkasztó meleget.