
10 éve készülnek az életveszélyes modellek a General Motors amerikai gyáraiban. A Pontiac, a Chevrolet és a Saturn autói érintettek. Volt, hogy a kormányszervó kapcsolt ki menet közben, és az autó irányíthatatlan lett. Egy túl nehéz kulcscsomó is elég volt, hogy elforduljon és leállítsa a motort. Máskor a légzsák nem működött.
– A GM megpróbálta eltitkolni a hibákat. Nem akarták megjavítani és az volt a céljuk, hogy a hibákról senki ne tudjon, se a vevők, se a GM alkalmazottai, se a közlekedésbiztonsági hivatal, se az amerikai kormány – mondja egy demokrata képviselő, aki a törvényhozásban kezdeményezett vizsgálatot.
Egy felmérés szerint 303 ember halálát okozták az eltitkolt hibák. A gyár 13 esetet ismer be.
– Ez csak a jéghegy csúcsa. Sokkal többen haltak meg. Én a lányomat vesztettem el, mások a szüleiket, testvérüket, a GM mohósága miatt – mondja egy hozzátartozó.
A General Motors azért titkolta a hibákat, mert eleve alig tudták eladni az autóikat. 2010-ben csak állami segítséggel kerülték el a csődöt.
– Olyan autókról van szó, amiket már nem gyártunk, habár még forgalomban vannak. De most vállaljuk a felelősséget és együttműködünk a felügyelettel – ígérte a cégvezető, Mary Barra aki a meghallgatás után újabb 2,5 millió autó visszahívásáról döntött. Így összesen már 7 millió autót rendeltek be kötelező átépítésre.
A botrányos típusokat Magyarországon nem forgalmazták, és az érintett alkatrészeket a koreai Chevrolet és a német Opel se használta.













