
Morawiecki egy lengyel blogerrer folytatott, élőben közvetített internetes beszélgetésben elmondta: az átirányított forrásokból - az állami költségvetés mellett - enyhíteni akarják majd a lengyel gazdaságnak a járvány okozta veszteségeit.
Így fedeznék például azoknak a lengyel kisvállalkozóknak a veszteségeit, akik a koronavírus miatt szombaton hatályba lépett rendelkezés értelmében bezárták éttermeiket, kávéházaikat - fejtette ki Morawiecki.
A von der Leyen által pénteken bemutatott, a koronavírus-járvány gazdasági következményeit enyhítendő, 37,3 milliárd eurós tervezet szerint Lengyelország 7,4 milliárd euró támogatásban részesülne.
MTI














