

Németországban kedden kiadták a legmagasabb járványügyi figyelmeztetést. Hollandiában szigorú intézkedéseket vezettek be a fertőzés terjedésének feltartóztatására, bezárnak egyebek mellett minden iskolát, kávéházat, éttermet és marihuánaboltot. Németországban a Robert Koch járványügyi intézet (RKI) kedden a legmagasabbra emelte a járványügyi figyelmeztetés szintjét az új tipusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése miatt, a szövetségi kormány pedig a világ összes országára utazási figyelmeztetést adott ki. Lothar Wieler, az RKI vezetője berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy meredeken emelkedik a regisztrált fertőzések száma, ezért mindenkinek be kell tartania a szövetségi kormány és a tartományi kormányok előző nap kidolgozott alapelveit, amelyek a járvány lassítását szolgálják. Az irányelvek szerint nyitva maradhatnak az élelmiszerüzletek, háztartási boltok, gyógyszertárak, üzemanyagtöltő-állomások, bankok, postahivatalok, tisztítók, fodrászok, újságosok, állateledelboltok, barkács- és kertáruházak, de az üzemeltetőknek gondoskodniuk kell arról, hogy ne alakuljanak ki sorok. Minden egyéb kiskereskedelmi üzletet be kell zárni. A kisipari szolgáltatók továbbra is folytathatják munkájukat. Be kell zárni a szórakozóhelyeket, kulturális intézményeket, sport- és szabadidős intézményeket is, így például az éjszakai klubokat, a múzeumokat, az edzőtermeket és az állatkerteket. Be kell zárni a játszótereket is, valamint a vallási intézményeket. Lothar Wieler megerősítette: azzal kell számolni, hogy az új vírus a lakosság 60-70 százalékát megfertőzi. A világjárvány várhatóan két év alatt cseng le, addig hullámszerűen, időben és térben eltérő intenzitással lesz jelen. Védőoltás 2021-re várható. A vírus által okozott betegség (Covid-19) halálozási aránya az eddigi adatok szerint 1 százalék körüli, ami azt is jelenti, hogy a fertőzöttek 99 százaléka túléli a megbetegedést - húzta alá az RKI vezetője, hozzátéve: az eddigi adatok arra is utalnak, hogy a fertőzöttek mintegy fele egyáltalán nem tapasztal tüneteket, szervezete észrevétlenül leküzdi a vírust. Azonban a járvány lassítása elengedhetetlen, mert túlterhelődik az egészségügyi ellátórendszer, ha egyszerre sok súlyos beteget kell kezelni. Ezzel kapcsolatban a kórházak országos szövetségének (DKG) vezetője, Gerald Gaß egy keddi lapinterjúban elmondta: azzal számolnak, hogy a hét végére 20 ezerre emelkedik a regisztrált fertőzések száma, és 1500 fertőzött szorul majd kórházi ellátásra. Ez még nem terheli túl a rendszert, de bővíteni kell a kapacitást. A következő két-három hónap alatt a jelenlegi 28 ezerről 34 ezerre lehet emelni az intenzív ellátást biztosító ágyak számát - mondta. Ugyancsak kedden a szövetségi külügyminisztérium közölte, hogy mindenkit eltanácsol a nem feltétlenül szükséges külföldi utaktól, mert a nemzetközi közlekedés "drasztikus korlátozására" kell számítani, és arra is, hogy világszerte korlátozzák a mindennapi, nyilvános életet. A német diplomácia vezetője, Heiko Maas berlini tájékoztatóján kiemelte: légitársaságokkal együttműködve hazaszállítási műveletet, "légihidat" szerveznek a külföldön tartózkodó németeknek. Német hírportálok beszámolói alapján a tartományi egészségügyi minisztériumoktól begyűjtött adatok szerint Németországban kedden délben 7543 koronavírus-fertőzést tartottak számon. Ez 722-vel több az előző esti 6821-nél. A járványban 19 ember halt meg, 10 Észak-Rajna-Vesztfáliában, 5 Bajorországban, 3 Baden-Württembergben és 1 Hamburgban. Hollandiában keddtől bezártakminden iskolát, kávéházat, éttermet és marihuánaboltot. "Célunk a koronavírus maximális ellenőrzése. Prioritásunk, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a kockázatokat" - mondta Mark Rutte miniszterelnök. Szavai szerint a "békeidőben ismeretlen", új intézkedések segítik a kórházak és az intenzív osztályok túlterheltségének megakadályozását. Fontosnak nevezte, hogy szakértők tanácsa vezesse a kormány valamennyi meghozott döntését, hogy továbbra is a tudományos ismeretek, a megbízható források és tények alapján szülessenek iránymutatások. "Üzenem a holland munkavállalóknak, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a vállalkozások ne menjenek csődbe, az emberek pedig ne veszítsék el munkájukat" - fogalmazott a miniszterelnök. Hollandiában a megerősített fertőzések száma 1413, és 24-en haltak meg a betegségben. Belgiumban a halottak száma keddre öttel emelkedett, így elérte a 10-et. A fertőzöttek száma változatlanul 1058. Luxemburgban keddre 94-re emelkedett a fertőzöttek száma. Egy fertőzött szombaton meghalt. A körülbelül 620 ezer lakosú nagyhercegségben tízen vannak korházban a koronavírus okozta megbetegedés miatt. Az Európai Bizottság egészségügyekért felelős főigazgatósága kedden közzétett Twitter-üzenetében a koronavírussal kapcsolatosan terjedő hamis információkra figyelmeztetett. "Fontos, hogy naprakészen ismereteink legyenek a vírus okozta válság legújabb fejleményeiről. Általános tanácsokat, részletes adatokat azonban az egészségügyi hatóságok szolgáltatnak" - fogalmaztak. Óvakodni kell a rosszindulatú és félrevezető hírektől, mindig ellenőrizni kell, hogy az információk megbízható forrásból származnak-e - tették hozzá.
Németországban a Robert Koch járványügyi intézet (RKI) kedden a legmagasabbra emelte a járványügyi figyelmeztetés szintjét az új tipusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése miatt, a szövetségi kormány pedig a világ összes országára utazási figyelmeztetést adott ki.
Lothar Wieler, az RKI vezetője berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy meredeken emelkedik a regisztrált fertőzések száma, ezért mindenkinek be kell tartania a szövetségi kormány és a tartományi kormányok előző nap kidolgozott alapelveit, amelyek a járvány lassítását szolgálják.
Az irányelvek szerint nyitva maradhatnak az élelmiszerüzletek, háztartási boltok, gyógyszertárak, üzemanyagtöltő-állomások, bankok, postahivatalok, tisztítók, fodrászok, újságosok, állateledelboltok, barkács- és kertáruházak, de az üzemeltetőknek gondoskodniuk kell arról, hogy ne alakuljanak ki sorok. Minden egyéb kiskereskedelmi üzletet be kell zárni. A kisipari szolgáltatók továbbra is folytathatják munkájukat.
Be kell zárni a szórakozóhelyeket, kulturális intézményeket, sport- és szabadidős intézményeket is, így például az éjszakai klubokat, a múzeumokat, az edzőtermeket és az állatkerteket. Be kell zárni a játszótereket is, valamint a vallási intézményeket.
Lothar Wieler megerősítette: azzal kell számolni, hogy az új vírus a lakosság 60-70 százalékát megfertőzi.
A világjárvány várhatóan két év alatt cseng le, addig hullámszerűen, időben és térben eltérő intenzitással lesz jelen. Védőoltás 2021-re várható.
A vírus által okozott betegség (Covid-19) halálozási aránya az eddigi adatok szerint 1 százalék körüli, ami azt is jelenti, hogy a fertőzöttek 99 százaléka túléli a megbetegedést - húzta alá az RKI vezetője, hozzátéve: az eddigi adatok arra is utalnak, hogy a fertőzöttek mintegy fele egyáltalán nem tapasztal tüneteket, szervezete észrevétlenül leküzdi a vírust.
Azonban a járvány lassítása elengedhetetlen, mert túlterhelődik az egészségügyi ellátórendszer, ha egyszerre sok súlyos beteget kell kezelni.
Ezzel kapcsolatban a kórházak országos szövetségének (DKG) vezetője, Gerald Gaß egy keddi lapinterjúban elmondta:
azzal számolnak, hogy a hét végére 20 ezerre emelkedik a regisztrált fertőzések száma, és 1500 fertőzött szorul majd kórházi ellátásra.
Ez még nem terheli túl a rendszert, de bővíteni kell a kapacitást. A következő két-három hónap alatt a jelenlegi 28 ezerről 34 ezerre lehet emelni az intenzív ellátást biztosító ágyak számát - mondta.
Ugyancsak kedden a szövetségi külügyminisztérium közölte, hogy mindenkit eltanácsol a nem feltétlenül szükséges külföldi utaktól, mert a nemzetközi közlekedés "drasztikus korlátozására" kell számítani, és arra is, hogy világszerte korlátozzák a mindennapi, nyilvános életet. A német diplomácia vezetője, Heiko Maas berlini tájékoztatóján kiemelte: légitársaságokkal együttműködve hazaszállítási műveletet, "légihidat" szerveznek a külföldön tartózkodó németeknek.
Német hírportálok beszámolói alapján a tartományi egészségügyi minisztériumoktól begyűjtött adatok szerint Németországban kedden délben 7543 koronavírus-fertőzést tartottak számon. Ez 722-vel több az előző esti 6821-nél. A járványban 19 ember halt meg, 10 Észak-Rajna-Vesztfáliában, 5 Bajorországban, 3 Baden-Württembergben és 1 Hamburgban.
Hollandiában keddtől bezártak minden iskolát, kávéházat, éttermet és marihuánaboltot.
"Célunk a koronavírus maximális ellenőrzése. Prioritásunk, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a kockázatokat" - mondta Mark Rutte miniszterelnök.
Szavai szerint a "békeidőben ismeretlen", új intézkedések segítik a kórházak és az intenzív osztályok túlterheltségének megakadályozását.
Fontosnak nevezte, hogy szakértők tanácsa vezesse a kormány valamennyi meghozott döntését, hogy továbbra is a tudományos ismeretek, a megbízható források és tények alapján szülessenek iránymutatások.
"Üzenem a holland munkavállalóknak, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a vállalkozások ne menjenek csődbe, az emberek pedig ne veszítsék el munkájukat" - fogalmazott a miniszterelnök.
Hollandiában a megerősített fertőzések száma 1413, és 24-en haltak meg a betegségben.
Belgiumban a halottak száma keddre öttel emelkedett, így elérte a 10-et. A fertőzöttek száma változatlanul 1058.
Luxemburgban keddre 94-re emelkedett a fertőzöttek száma. Egy fertőzött szombaton meghalt. A körülbelül 620 ezer lakosú nagyhercegségben tízen vannak korházban a koronavírus okozta megbetegedés miatt.
Az Európai Bizottság egészségügyekért felelős főigazgatósága kedden közzétett Twitter-üzenetében a koronavírussal kapcsolatosan terjedő hamis információkra figyelmeztetett.
"Fontos, hogy naprakészen ismereteink legyenek a vírus okozta válság legújabb fejleményeiről. Általános tanácsokat, részletes adatokat azonban az egészségügyi hatóságok szolgáltatnak" - fogalmaztak.
Óvakodni kell a rosszindulatú és félrevezető hírektől, mindig ellenőrizni kell, hogy az információk megbízható forrásból származnak-e - tették hozzá.
Az ukrán kormány tovább szigorította kedden az új koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, elrendelve a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok bezárását, valamint a tömegközlekedés drasztikus korlátozását. Szerbiában keddtől leáll szinte minden hivatali ügyintézés is.
Az ukrán kormány keddre virradóra véget ért rendkívüli ülésén meghozott döntések értelmében bezárnak az éttermek, a kávézók, a bevásárlóközpontok és a szórakozóhelyek, csak az élelmiszer- és háztartási üzletek, valamint a gyógyszertárak maradnak nyitva.
Szerdán előreláthatóan április 3-ig leállítják az összes metro közlekedését az országban, azaz Kijevben, valamint Harkivban és Dnyipróban is.
Leáll a helyközi személyszállítás is légi, vasúti és buszjáratokon egyaránt. A településeken belüli tömegközlekedési eszközökön, buszokon, trolibuszokon, illetve villamosokon kocsinként egyszerre legfeljebb tízen utazhatnak.
A kijevi parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében büntetőjogi felelőségre vonás terheli a karanténszabályok megszegőit.
Ukrajnában keddre hétre emelkedett a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a két legújabb esetet már a fővárosban regisztrálták, a többit az ország nyugati részében. Eddig egy halálos áldozata van a betegségnek.
Szerbiában kedd reggelig 65 fertőzöttet regisztráltak. Keddtől országszerte szinte teljesen leállt a hivatali, ügyfélszolgálati ügyintézés, a kormány bejelentése szerint a szükségállapot visszavonásáig a dokumentumok érvényességi idejét nem kell meghosszabbítani.
A bankok mindenkit arra kérnek, hogy csökkentsék a készpénzhasználatot, és az ügyintézést is inkább elektronikusan végezzék.
Közben megkezdődött a távoktatás Szerbiában, az általános és középiskolások a közszolgálati televízió csatornáin, valamint digitális eszközeiken keresztül jutnak a tananyaghoz.
A cseh lakosság 73 százaléka saját személyére nézve is veszélyesnek tartja koronavírus-járványt, s a kormány ezzel kapcsolatos óvintézkedéseit az emberek 91 százaléka szükségesnek tartja
- derült ki az Ipsos közvélemény-kutató intézet múlt hét végén készített országos felméréséből, amelynek eredményét kedden tették közzé Prágában.
Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint kedd reggel Csehországban 383 fertőzöttet tartottak nyilván.
A koronavírustól az országos átlagot meghaladón a prágaiak tartanak, akiknek mintegy 20 százaléka érzi magát nagyon veszélyeztetve. Az országos átlag 11 százalék.
A megkérdezettek kétharmada azt állítja, hogy betartja a hatóságok által elrendelt szabályokat és ajánlásokat, míg egyharmaduk csak részben. Ezen a téren jelentős eltérés van az idősebbek és a fiatalabbak között. "Míg a 66 év felettiek 79 százaléka tartja be az összes rendeletet és ajánlást, addig a 18 és 29 év közötti korosztálynál ez az arány csak 52 százalék" - állapította meg az Ipsos.
A leggyakoribb védőintézkedés a kézmosás, ezt az emberek 85 százaléka teszi rendszeresen. Az emberek nagyobb csoportjait a csehek 70 százaléka kerüli.
Csehországban március 1-jén diagnosztikálták az első fertőzést. A járványnak eddig nincs halálos áldozata, de három személy állapota válságos. A fertőzésből eddig hárman gyógyultak fel.
MTI