NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Több mint négyszázan halott, és több mint négyezer új fertőzött Olaszországban

Több mint négyszázan halott, és több mint négyezer új fertőzött Olaszországban

Az elmúlt huszonnégy órában 427-tel 3405-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzötteké összesen 41 035-re nőtt.

  • 2020. március 19., csütörtök 19:22
Vágólapra másolva!

A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 4480-nal emelkedett, ez az eddigi legmagasabb szám, de a mostani adatok Campania tartomány szerdai számait is tartalmazzák.

Az elhunytak száma meghaladta a Kínában elhunytakét.

Az utóbbi egy napban meghalt 427 személy a második legmagasabb adat a szerdai 475 után.

A gyógyultak száma 4440, ez 415-tel több az egy nappal ezelőttihez képest.

A halottakat és gyógyultakat nem számolva a jelenlegi 33 190 betegből több mint 14 ezer van házi karanténban. A kórházban kezeltek nyolc százaléka van intenzív osztályon.

Angelo Borrelli a polgári vedelem vezetője elmondta, Olaszországban 300 kiskorú bizonyult eddig pozitívnak, és egyikük állapota sem súlyos. A tájékoztatón bejelentették a receptkötelezettség eltörlését: a gyógyszereket a házi orvosoktól telefonon is kapott kódszámmal lehet kiváltani. Elhangzott, hogy a legalább egy méteres távolság betartásával nem kell szájmaszkot viselni. Borreli hangsúlyozta, hogy a háziállatok nem terjesztik a koronavírust, ezért nem kell macskákat, kutyákat elhagyni.

Angelo Borrelli bejelentése szerint

A polgári védelem vezetője hozzátette, hogy Lombardiába irányítják az olasz orvosok egy részét.

A legtöbb beteget regisztráló Lombardiában a kórházban kezeltek száma túllépte a 7500-t, az intenzív osztályokon több mint ezer fertőzöttel. "Háborús helyzetről" beszélt Giulio Gallera a tartomány jóléti tanácsosa hangsúlyozva, hogy elfogytak a rendelkezésre álló kórházi ágyak.

A jelenleg leginkább terhelt Bergamo városi kórháza előtt tábori kórházat állítottak fel, de nincsen elegendő polgári és katonai egészségügyi személyzet a működtetésére.

Egész Olaszországot sokkolta az a felvétel, amelyen a fegyveres erők kamionsora a bergamói kórházból koporsókat szállít más városok krematóriumaiba, mivel Bergamóban a hamvasztók nem bírják a halottak iramát.

A Lombardiába érkezett kínai orvoscsoportot vezető Szun Csuo-peng a kínai Vöröskereszt vezetője milánói sajtótájékoztatóján kijelentette, az olaszországi utcákon még mindig túl sok ember mozog.

- mondta a kínai orvos.

Az olasz gyógyszerügynökség bejelentette, hogy rendkívül nehézzé vált a kórházak ellátása. Virginia Raggi római főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több a gyógyszerlopás a patikákban.

A fertőzés lassan, de déli irányban terjed: a Róma körüli Lazio tartományban a diagnosztizált betegek számának napi emelkedése elérte a százat, ennyit Lombardiában február utolsó napjaiban mértek.

Az oktatási miniszter Lucia Azzolina "lehetetlennek" nevezte megjósolni, mikor lesznek újra nyithatók a március 5-én bezárt iskolák. Szakértők szerint nincsen értelme hatvan nap előtt újraindítani a közösségi életet. Olasz kutatók úgy vélik, a naponta közölt számok nem felelnek meg a valós adatoknak, mivel valójában százezerre tehető a tünetmentes vagy kevés tünetet mutató, de fertőzött olaszok száma, és így számolva a halálozási arány sem annyira kiemelt Olaszországban.

Franciaországban ismét százzal nőtt a halottak száma

Franciaországban a koronavírus-járvány áldozatainak száma egy nap alatt 108-cal 372-re emelkedett, az előző napi szintén csaknem száz fős emelkedés után. A kórházban ápolt 4761 beteg közül több mint ezren vannak intenzív osztályokon - közölte csütörtök este a francia egészségügyi minisztérium.

- hangsúlyozta Jérome Salomon, a tárca járványügyi felelőse, aki szerint a vírus terjedése gyorssá és intenzívvé vált.

Egy nap alatt 91 új beteget kellett intenzív osztályra szállítani, ahol már 1122 fertőzöttet látnak el.

A járvány januári kezdete óta 10 955 koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak, de Franciaországban ennél több embert tekintenek fertőzöttnek, függetlenül attól, hogy elvégezték-e náluk a tesztet. Eddig összesen 50 ezer embert teszteltek a francia egészségügyi szervek.

A fertőzöttek átlag életkora hatvan év, s az elhunyt betegek hat százaléka hatvan év alatti volt.

Jérome Salomon megerősítette, hogy a járvány terjedésének megfékezésére elengedhetetlen, hogy mindenki betartsa a kedden életben lépett szigorú kijárási korlátozásokat.

"Ha mindenki leszűkíti a kapcsolatait, sokkal kevesebb fertőzött lesz" - mondta.

"Otthon kell maradni annak érdekében, hogy ne legyen több halott és több súlyos eset" - tette hozzá.

A franciák kedd déltől csak igazolással és halaszthatatlan ügyben hagyhatják el a lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek.

MTI