Egy ukrán milliárdos és családja sérült meg a detonációban

Pokolgép robbant egy ukrán milliomos házánál Monacóban. Az üzletember és a felesége súlyosan, míg a fiuk könnyebben sérült. A férfi az ukrán állam ellensége volt, amiért alkohollal kereskedett a Krímben.

Vágólapra másolva!

A francia BFM TV arról számolt be, hogy röviddel a robbantás előtt a szemtanúk láttak valakit, aki egy hátizsákot helyezett el egy lakóépület előcsarnokában, majd elmenekült. A gyanúsított továbbra is szökésben van, a hatóságok egyelőre eredménytelenül keresik.

II. Albert monacói herceg gyűlöletes bűncselekménynek nevezte a történteket, ugyanakkor kijelentette, hogy a Monacói Hercegség egységes és eltökélt marad az erőszakkal és a bűnözéssel szemben.

A robbantás két súlyos sérültje a francia Le Figaro napilap információ szerint Vadim Yermolayev ukrán milliárdos és felesége. Yermolayev ráadásul Ukrajna egyik leggazdagabb embere, a férfi az ukrajnai háború kezdete óta él Monacóban a családjával. A Le Figaro úgy tudja, hogy az üzletembert 2023 decemberében az ukrán állam szankciók alá vonta, amiért alkohollal kereskedett az orosz ellenőrzés alatt álló Krím-félszigeten. Mindazonáltal az áldozatok személyazonosságát Monacóban még nem erősítették meg.