NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Olimpia 2016

Fellebbez az úszószövetség a gyorsváltóink kizárása miatt

Fellebbez a Magyar Úszó Szövetség a két magyar férfi gyorsváltó utólagos kizárása miatt.

  • 2016. augusztus 11., csütörtök 18:11
Vágólapra másolva!

A riói olimpián induló Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású 4x100-as csapat a vasárnapi előfutamon 12. lett, míg a Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin és Kozma Dominik alkotta négyes a legrosszabb, 16. időt érte el. Utólag azért diszkvalifikálták mindkét kvartettet, mert azok az úszók nem szerepeltek bennük, akiket csak a váltóra neveztek.

„Mikor kimentek, arról volt szó, hogy valóban, akiket erre visznek ki, ezek az úgynevezett B szintes úszók, akik egyéniben nem indulnak, arról volt szó, hogy ők ússzák valóban a 4x100 és a 4X200 férfi gyorsváltót. Aztán, hogy kint mi történt, a kapitány megváltoztatta az álláspontját, és mégis mások úsztak, azt csak a kapitány tudja elmondani, de biztos vagyok benne, hogy nyomós oka volt rá. Az, hogy a szabályban mi van, ki, hogyan értelmezi, azt majd el fogja dönteni a jövő, pláne, hogyha itt egy fellebbezés is történik” – számolt be róla a Hír TV-nek a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Sós Csaba.