

Hazaérkeztek Rio de Janeiroból a magyar paralimpikonok. A csapat összesen 18 érmet szerzett a brazil városban, ezzel az éremtáblázat 47. helyén fejezte be a játékokat.
Szurkolók és a családtagok várták a Liszt Ferenc Repülőtéren a Rióból hazaérkező magyar paralimpiai csapatot. A repülő háromnegyed órás késéssel landolt.
Az egyetlen magyar aranyérmes lépett ki elsőként a tranzitból, Tóth Tamás 100 méter háton nyert. „Igazából a fő szám után, 50 méter gyors után eléggé magam alatt voltam, hogy az nem sikerült. Próbáltam összeszedni magam abban a két nap pihenőben, ami volt, mert tudtam, hogy csúcsformában vagyok, és meg akartam mutatni, hogy én ezért megdolgoztam és bennem van, csak az előző számban nem sikerült magamból kihozni” – nyilatkozta a paralimpiai bajnok úszó.
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elégedett a sportolók teljesítményével, akik hat sportágban szereztek érmet, összesen tizennyolcat. „A titkos vágyaim között a szerepelt, hogy a londoni éremmennyiséget, ami tizennégy volt, azt meghaladjuk. Meghaladtuk, 30 százalékkal, egyharmaddal. Úgyhogy nagyszerű teljesítmény volt, amit nyújtott a magyar paralimpiai csapat. Le a kalappal, nemcsak az érmesek, nemcsak a helyezettek, hanem mind a 43 versenyző előtt” – fogalmazott Szabó László elnök.
A riói paralimpián összesen 83 ország nyert érmet. A magyar csapat az éremtáblázat 47. helyén fejezte be a játékokat.